KOLLÁZS (COLLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/ 

Collage - francia eredetű szó, "ragasztást" jelent. Az alaptechnika lényege, a képsíkra fölragasztott konkrét (nem háromdimenziós) tárgy, mely a többi kompozíciós elemmel kiegészülve egységes egészet (kompozíciót) alkot. Ez a tárgy lehet egy darab színes papír, újságcikk része, villamosjegy, söralátét, száraz falevél, tapétadarab, textília stb., amely szabadon variálható a többi elemmel. Vannak művészek, akik saját alkotásaikat vagy azoknak fénymásolt változatát használják fel a kollázs készítéshez. A felragasztott képelemeket ki lehet egészíteni festéssel, rajzzal. Ez a technikai megoldás nagyfokú szabadságot biztosít a művészek számára a képépítkezésnél, ami a különböző anyagok, tartalmak szabad variálásában, felhasználásában nyilvánul meg. Az avantgárd egyes irányzatain belül (pl. kubizmus), a felragasztott elemnek nem volt szimbólumértéke, nem bírt átvitt értelemmel - azt jelentette, ami valójában. A felragasztott újságcikk az újságot helyettesítette, a fonott szék rattan fonatának darabja pedig a szék jelenlétére utalt a képen. A felragasztott kollázs elemek ilyenfajta elsődleges jelentését később a dadaisták változtatják meg kollázs képeiken, ahol a cél már sok esetben a zavar és káosz megjelenítése volt, a szürrealisták pedig vízióik, álmaik, hallucinációik kifejezésére alkalmazzák a kollázs technikát és a montázs alkotási módot. Ezekben az esetekben a felragasztott elemek elsődleges jelentése módosul, és kiegészül egy - a művész által megfogalmazott - új jelentéssel.

A kollázs eljárás másik változata, amikor a művész a klasszikus paletta színeit és a festészeti eljárásokat helyettesíti ezzel a technikai megoldással. A kompozíció színeit vagy a tárgyak lokálszíneit az újságokból kitépkedett vagy kivágott különböző színű papírdarabok adják, melyekkel a művész kitölti a kompozíciót. A kompozíció teljes egésze (háttér, középtér, előtér) is készülhet felragasztásos technikával. Bármilyen anyag használható a képalakításnál, de leggyakrabban (főleg az iskolai és szakköri képzőművészeti tevékenységeknél ajánlott) a magazinok, reklámújságok színes kitépett vagy kivágott felületeit építik be a kompozícióba. A kompozíció kialakítása előtt érdemes azt is megfontolni, hogy tépéssel vagy olló segítségével, kivágással jutunk-e hozzá a felragasztani kívánt elemhez. A kézzel való tépésnél a felhasználásra szánt képelem szélei "csipkések" lesznek - ezzel a kompozícióban egyfajta rusztikus hatást tudunk elérni. Amennyiben ollóval vágjuk fel a színes felületeket, itt is többféle megoldást választhatunk - lehetnek szabályos formára vágott elemek, vagy váltakozó formájú (nem szabályos) részek. Ha például egységesen egyforma kockákra vágjuk föl a képelemeket és azokból építjük föl a kompozíciót, ebben az esetben már mozaik technikáról beszélünk - bár kétség kívül hasonló az eljárás, mint a kollázs esetében. A képsíkba nemcsak színes felületek, hanem újságból kivágott konkrét képek (épületek, tárgyak, személyek fotói) is beépíthetők.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

A sík kollázs alapfelülete, amelyre a kompozíciót felragasztjuk, sokféle lehet: rajzlap, papír, karton, vászon, szövet, farostlemez stb. Képelemként bármi felhasználható: újság, magazinok, reklámújságok, fénymásolt ábrák, képzőművészeti alkotások reprodukciói, plakát, tapéta, szöveg, betű, szalvéta, gyufaszál, textil, fotók vagy azok fénymásolatai, a mindennapi életben használt nem háromdimenziós tárgyak (metrójegy, papír zsebkendő stb.). Az elemek felragasztásához a ragasztók széles skálája felhasználható (papír ragasztó, tapéta ragasztó stb.), talán a pillanatragasztó kivételével, amely a gyors száradás miatt inkább nehezíti a munkafolyamatot. Az alap kollázs technika változatos. A kompozíció létrehozásánál változatos textúrájú anyagok használhatók, melyeket különböző képzőművészeti eljárásokkal, egyéb technikák alkalmazásával is ki lehet egészíteni. A kollázs technika egyes változatai az alaptechnikából indulnak ki. Az egyes technikai változatok jellege attól függ, hogy milyen anyagokat használnak fel az alkotás folyamatában, és milyen módon - esetleg milyen elv alapján - készül el az alkotás. 

DEKOLLÁZS (DEKOLLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/

Destruktív jellegű képzőművészeti technika, amely az ötvenes, hatvanas évek művészetének egyik közkedvelt technikai alkalmazása volt. Ezt az eljárást a POP ART művészei is sokszor használták alkotási folyamataikban. A dekollázs (decollage) technikát gyakran nevezik fordított kollázsnak is. Lényege az egymásra ragasztott felületek letépése, leszakítása (lacération), vagy a felületek roncsolása. Tépés következtében a felületen megjelenő visszatépett fraktúrákkal érnek el különös hatású képfelületeket.[1] Mimmo Rotella, Raymond Heinz és Wolf Vostell alkotói folyamatában jeleneik meg először ez a technika vagy fogalom, akik az egymásra ragasztott és letépkedett utcai plakátok hatását követve hozták létre ezt az eljárást, majd alkalmazzák következetesen műveik létrehozásánál.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

Bármilyen alapanyag felhasználható az alkotásnál, az újságpapíron keresztül, a színes papíron át a magazinok hirdetésein keresztül a tapétáig. Az dekollázs kép alkotásának technikai folyamata viszonylag egyszerű: különböző egységes felületeket, vagy felületrészeket ragasztunk föl egymásra, majd száradást követően egymás után bontjuk (tépjük) le a felületeket. A tépés irányát nem mindig lehet szabályozni, ezért a tépés, roncsolás, szaggatás útján létrejött faktúra véletlenszerű. Ragasztáshoz tapétaragasztót, papírragasztót, keményítőből készített ragasztót használunk a leggyakrabban. Az alapfelületként (amelyre a dekollázs kép elemetit ragasztjuk föl) bármilyen felületet alkalmazhatunk: rajzlap, karton, vászon, farost, műanyag stb. A dekollázs készítésénél - hasonlóan mint a montázs esetében - is a hangsúly jobbára a felületre ragasztandó képsíkok vagy elemek kiválasztásán van, amely tudatos alkotói munkát igényel.

Grafikai nyomat kombinálása dekollázs technikával:

Ehhez a kombinált technikához bármilyen magasnyomású grafika jól használható, legegyszerűbb talán linóleummetszetet alkalmazni, de ugyanolyan jól alkalmazható a papírmetszet és a papírsablon is. Miután a felrajzolt kompozíciót kimetszettük a linóleumba, (próbanyomat készítése után) lenyomtatjuk a metszetet különböző színű papírra. Érdemes olyan színes papírokat használni, ahol a felület egységes, nincs rajta más szín vagy ábra. Nem ajánlott újságpapír, fotó, magazinok stb. használata, hogy az eltérő formák, faktúrák, színek ne zavarják meg túlságosan a grafikai kompozíciót. Miután lenyomtattuk a linóleummetszetet különböző színű papírra (3-4 színű variáció elegendő), a nyomat száradását követően felragasztjuk a nyomatokat egymásra. A ragasztásnál ügyeljünk arra, hogy a nyomatok vonalrendszere (az egymást követő papírokon) illeszkedjen, illetve a grafikák pontosan fedjék egymást. Ezután az egymásra ragasztott grafikákat rétegenként lebontjuk, az egyes részeket letépkedjük. Ezzel az eljárással maga a grafika egységes marad (nem sérül a tépést követően), de a különböző színfelületeknek és a tépés okozta "hegeknek" köszönhetően változik a grafika hangulata, esetleg fokozható az alkotás drámaisága stb.

[1] https://levi-art.blogspot.sk/2014/06/a-dekollazs.html[1] https://levi-art.blogspot.sk/2014/06/a-dekollazs.html

            ROLLÁZS (ROLLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/ 

Rollázsnak nevezzük a kollázs technikának azon továbbfejlesztett variációját, ahol a sávokra vágott és önálló felültre felragasztott képelemekből egy önálló kompozíciót hoz létre az alkotó. Ebben az esetben a képelemek permutációján - sorrendiségén - van a hangsúly. Ez a sorrendiség adja meg az ilyen módon létrehozott kompozíció jellegzetességét, dinamizmusát. Abban különböznek Jiří Kolář cseh író, műfordító és képzőművész által a kollázs technikából tovább fejlesztett technikái magától az alaptechnikától, hogy az alkotó a kompozícióhoz nem pusztán egy képi kontextusból kiragadott elemet vagy elemeket használ fel az alkotás létrehozásánál, hanem teljes képeket alkalmaz. Ezeket a képeket vágják föl sávokra, és ragasztják föl egy felületre előre meghatározott sorrendben, amelyek roló-szerű kompozíciót alkotnak. A roló-szerű elrendezésből ered a rollázs elnevezés. A kollázsból így létrehozott technikák inkább dekonstruktív, nem pedig destruktív jellegűek, ami azt jelenti, hogy nem a rombolás, leépítés, tönkretétel a cél, hanem a meglévő tartalom megkérdőjelezése, bizonytalanná tétele és újra értelmezése. Már létező tartalmakat fogalmaz meg másképpen a művész, vagy éppen mond róla véleményt a technika alkalmazásának segítségével. Ezt az újra értelmezést, újra fogalmazást a sávokra vágott elemek variációjával érik el.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

Rollázs készítéséhez fotóra, fénymásolt képre, reprodukcióra, rajzra, képeslapra stb. van szükség, amelyet olló segítségével kb. egy centiméteres sávokra fölvágunk. A sávokra fölvágott képet egy felületen (rajzlap, színes papír, karton stb.) ismét összeállítjuk, úgy, hogy megtartjuk a felvágott sávok eredeti sorrendjét, de minden második sávot függőleges irányba elmozdítunk. Ezzel az eljárással az eredeti képet részlegesen deformáljuk ugyan, de ugyanakkor új jelentéssel látjuk el. Ami egyértelműen megváltozik, az a kép dinamikája. A sávok bármelyik irányba elmozdíthatók, így kinetikus jellegű sík képet kapunk végeredményként, ahol a kompozíció a mozgás benyomását kelti a nézőben. A sávokat ragasszuk szorosan egymáshoz, de akár helyet is hagyhatunk ki a sávok között - ebben az esetben az alapfelület színe fog érvényesülni a felragasztott sávok között. Javasolt először a kompozíciót szabadon összeállítani a felületen, majd ha elértük a kívánt sorrendet, kezdődhet a sávok felragasztása a felületre ragasztó segítségével.

Rollázs készítése két képpel: ennél a variációnál két ugyanolyan képre, reprodukcióra van szükségünk. Mindkét képet a hátoldalán felosztjuk kb. egy centiméteres sávokra ceruza és vonalzó segítségével, a sávokat növekvő sorrendben megszámozzuk, majd ollóval fölvágjuk. A kompozíció létrehozásánál figyeljünk arra, hogy a két kép sávjait ragasztásnál már ne mozdítsuk el függőleges irányba, hanem szorosan egymásmellé ragasztva tartsuk meg az eredeti képsíkot. A sávok felragasztása a következőképpen történik: fölragasztjuk az első és második kép első megszámozott sávját egymás mellé, utána ismét mindkét kép második megszámozott sávját egymás mellé, egészen addig, amíg el nem fogynak a sávok. Mivel két képet használtunk föl a kompozíció kialakításánál, ezért maga az alkotás horizontálisan megnyúlik - erre gondoljunk majd az alapfelület méreteinek a kiválasztásakor. Az így kapott új kép nem pusztán a mozgás, esetleg a tér illúzióját kelti síkban, hanem átírja vagy átfogalmazza azt a valóságot, amelyet az eredeti kép tartalmaz.

           PROLLÁZS (PROLLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/ 

A prollázs a rollázs technika továbbgondolt változata. A két alkotói eljárás között technikai szempontból csak minimális különbségek vannak. Az egyik, hogy a prollázs esetében minimum két képet kell használnunk, a másik különbség pedig az, hogy a két kép nem lehet egyforma, vagyis jól használhatóak különböző tematikájú, sőt egymásnak ellentmondó tartalmú képek is. A prollázs kép egyediségét az adja meg, hogy nem szükséges mindkét kép mindegyik sávját felhasználni az új kép létrehozásánál. Ha például az egyik képből a felragasztásnál kihagyjuk minden második sávot, ebben az esetben a kép szerkezetében hiány keletkezik. Ezt a hiányt a másik kép részletével pótoljuk. A prollázs technika már túllép azon, hogy megelégedjen pusztán a mozgás és a tér illúziójával, sokkal inkább kész tartalmakkal, esetleg ismert képekhez kapcsolódó fogalmakkal dolgozik, ezeket variálja, vonatkoztatja el önmaguktól, és ezek szerencsés ötvözésével új fogalmakat hoz létre. A prollázs alkalmazásánál nagyon jó asszociációs készségre van szüksége az alkotónak, ezért a hangsúly nem is pusztán a technikai megvalósításon van, hanem a kész képek (az azokhoz kötődő fogalmak) kiválasztásán, amely a legigényesebb fázisa ennek az alkotói folyamatnak. A végeredmény ettől függ.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

Két, eltérő tartalmú képre lesz szükségünk. Minden esetben használjunk egyforma nagyságú képeket. Mindkét képet - hasonlóan mint a rollázs esetében - a hátoldalán egy centiméteres sávokra osztjuk, a sávokat beszámozzuk, felvágjuk sávok szerint és rolószerű sávokba rendezzük. A sávok felragasztásánál a következő elvek érvényesíthetők:

1. A prollázs kép létrehozásához mindkét kép mindegyik részletét felhasználjuk. Az első kép első sávja mellé felragasztjuk a második kép első sávját, majd az első kép második sávja mellé a második kép második sávját egészen addig, amíg el nem fogynak a sávok (hasonlóan mint a rolázs esetében két képpel). Ebben az esetben két tartalom keveredik egymással, egyik kép vagy tartalom nem része a másiknak, inkább kiegészíti egyik a másikat, illetve új tartalom jön létre. Egyszerűbben elkészíthető a prollázs kép úgy is, ha egy konkrét képet (teljes egészében) felragasztunk a rajzlapra, majd egy másik képet sávokra vágunk fel és a sávokat ragasztjuk föl az előző képre úgy, hogy csak bizonyos részeit takarjuk ki.
2. Ennél a variációnál már nem szükséges mindkét kép összes felvágott sávját, részletét felhasználni, de a felragasztásnál javasolt valamilyen koncepciót vagy sorrendet (permutációs szabályt) követni. Ragasztás nélkül helyezzük el az alapfelültre az első kép kivágott sávjait, és vegyük ki a sávok közül minden másodikat - így az első képből megmarad minden második sáv. Az így kapott hiányt töltsük ki a második kép minden második sávjával - így a második képből megmarad minden első sáv. A sávokat húzzuk egymás mellé, hogy egységes képet alkossanak, majd ragasszuk le a sávokat. A két kép megmaradt sávjaiból ugyanilyen alkotói elv alapján egy hasonló kép készíthető. Mindenképpen érdemes a két létrehozott prollázs képet együtt szemlélni, és megfigyelni a közöttük levő tartalmi különbségeket. Az egyik kép tartalma kiegészíti a másikat - ebben az esetben is új tartalom jön létre.

          VENTILLÁZS (VENTILLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/  

A ventillázs technika szóújító elnevezése Jiří Kolář költő, képzőművész nevéhez fűződik. Megfigyelte, ahogy a szobai ventilátor (ventilátor - ventil - ventillázs) hatására az ablak szalagfüggönyének részei hullámzanak, és a szalagok érdekes térbeli alakzatokat hoznak létre a levegőmozgás hatására. Ebből a megfigyelésből ered maga a technikai újítás, amelynek alapja a rollázs vagy prollázs technika. A ventillázs abban tér el a már ismertetett technikáktól, hogy a szalagoknak csak a két végét ragasztja le az alkotó az alapfelületre, így a szalagok középső része szabadon marad, amit be lehet hajtani, és ki lehet mozdítani a térbe a néző felé. Az egymás mellé ragasztott, és térbe kimozdított szalagok domborműszerű hatást keltenek, ahol a képi jelentés kibővül a "térbeli" mozgás illúziójával is.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

A ventillázs kép létrehozásához egy vagy két (esetleg több) képre van szükségünk. A rollázs és prollázs technikához hasonlóan sávokra osztjuk fel a kiválasztott képet (amely történhet, vonalzó és ceruza segítségével a kép hátoldalán), majd a jelzés alapján felvágjuk az egészet szabályos sávokra. A szalagokat - a rollázs vagy prollázs kép készítési elve alapján - sorrendben egymás mellé felragasztjuk úgy, hogy a szalagok két végét összetoljuk annyira, hogy a szalagok közepe kiemelkedjen a felületből, majd ha elértük a megfelelő formát, a két végét leragasztjuk a felületre. A felületből kimozdított sáv formájával vagy nagyságával szabadon lehet variálni, attól függően, hogy milyen hosszú részt ragasztunk le a sávból. A sávon belül több leragasztást is lehet alkalmazni, így több kidomborodó felület jön létre egy adott sávon belül. A ventillázs másik elkészítési lehetősége, "amikor a művész úgy ragasztja fel az egyes elemeket egymásra, hogy a felragasztott darab másik vége szabadon van. Ez a megoldás a tárggyal való interaktív manipulációra ad lehetőséget" (Štofko, 2007, 279. oldal). 

            CHIASMÁZS (CHIASMAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/   

A technika elnevezése a chiasma latin eredetű szóból származik, amelynek jelentése: kereszteződés. Ehhez a kollázs technikához elsősorban nyomtatott vagy kézzel írott szövegeket használnak, amelyet apró darabokra tépnek föl, majd az apró darabokat felragasztják a kívánt felületre úgy, hogy az elemek keresztezzék egymást, és a szöveg ne legyen rekonstruálható, olvasható. A technika megalkotásánál Jiří Kolář elsősorban a szöveget és a szöveggel való munkát tartotta fontosnak. Munkáiban konkrét szövegtartalmakkal dolgozott, melyeket később megfosztott eredeti jelentésüktől. Apró darabokra tépte fel a kinyomtatott szöveget, és azokat gyakran egymásra ragasztva rögzítette a felülethez, így a felragasztott szövegrészletek elvesztették eredeti, a kommunikációban betöltött  szerepüket, és új, esztétikai szerepkörbe kerültek. A szövegtartalom felhasználása szempontjából ez a technika mindenképpen destruktív jellegű, hiszen az alkotó teljesen elpusztítja az eredeti szövegtartalmat, úgy, hogy nem kínálja fel a szöveg újraértelmezésének lehetőségét. Ezután a szöveg (vagyis ami megmarad belőle) képzőművészeti elemként értelmezhető, és pusztán dekoratív funkciót tölt be a felületen. Kolář ezt a technikát az apró élőlények, bogarak, a méhraj zsongásának, az emberi tömegek zajának, a városok bonyolult alaprajzának, valamint az ember belső énjének metaforájaként értelmezte, ahol párhuzamot vont a lélek belső zsongása és a keresztül-kasul fölragasztott szövegfoszlányok között.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

A chiasmázs alapja a szöveg, szabásminta vagy térképrészlet. Leggyakrabban felhasznált alapanyagok: nyomtatott, fénymásolt vagy kézzel írott szöveg, naplórészletek, jegyzetek, újságkivágások, cikkek, könyvek kitépett lapjai, kotta, térkép esetleg szabásminta, Braille-írás, pénztári számla, villamosjegyek stb., de előfordul, hogy képeket vagy fotórészleteket is felhasználnak az alkotói folyamatban. A chiasmázs technikailag ugyanúgy működik mint a kollázs. Sok képzőművész nem tartja technikának ezt az eljárást, hanem úgy tekintenek a chiasmázsra, mint képzőművészeti elemre, mely szabadon variálható és felhasználható a kompozícióban. Gyakran felhasználják kollázsok vagy montázs képek hátterének a kitöltéséhez vagy használati tárgyak felületét ragasztják le szövegrészletekkel. A chiasmázs felhasználása képzőművészeti elemként több féle képen lehetséges:

1. chiasmázs mint kompozíciós háttérelem - háttérelemként, a kompozíció egyes részeinek kitöltő felületeként is használják. Kombinálják kollázs vagy montázs alkotási módszerrel. Ebben az esetben a technikai elem elsődleges funkciója a kompozíció fő részeinek, "mondanivalójának" a kiemelése lesz.
2. chiasmázs mint kontraszt elem - különböző kontrasztokat hoznak létre a felragasztott chiasmázs elemek segítségével (kicsi-nagy, világos-sötét, káosz-rend). Funkciója, feszültség megteremtése a kompozícióban.
3. chiasmázs mint relief elem - gyakran használnak Braille-írás részeket, vagy olyan faktúrájú papírt, ahol a felület érdessége vagy az abból kiálló részek dominálnak. Ezeknél az alkotásoknál a tapintáson van a hangsúly.
4. Chiasmázs mint a tárgy felületét kitöltő elem - kollázsolt tárgyak esetében használják felületkitöltés céljából. Mindennapi használati tárgyak felületére felragasztott chiasmázs elem funkciója az, hogy megfossza az eddig általunk ismert tárgyat eredeti jelentésétől, és új jelentéssel lássa el. Hasonló tartalmi-fogalmi-esztétikai "játékról" van szó, mint a csomagoló művészet esetében, ahol a becsomagolt vagy átalakított tárgynak nemcsak a jelentése, hanem az esztétikai minősége is megváltozik. Az így átalakított tárgyra, mint művészeti objektumra kell gondolnunk.
5. Akcidentális transzformáció - Jiří Kolář saját elnevezése alapján olyan tárgyakra vonatkozik ez a megnevezés, melyeknek felületét chiasmázs elemek felragasztásával egységesítették. A tárgyak közötti különbségek feloldódnak, és új kapcsolat jön létre közöttük, amely nem fogalmi vagy tartalmi eredetű, hanem pusztán a közös esztétikai minőség köti őket össze. Ezekből a tárgyakból közös objektumot, csendéletet esetleg installációt készítenek.

           MONTÁZS (MONTAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/ 

Montage - francia eredetű szó, "összeillesztést" jelent. A technikai kivitelezést illetően hasonló jellegű mint a kollázs - ebben az esetben is a sík felületre különböző tárgyak, képelemek felragasztása történik. A legfontosabb különbség a két eljárás között az alkotói elvben érhető tetten. A kollázs technikát a művészek sok esetben a kompozíció kiegészítésére, a tartalom megértetésére használják. A felragasztott elemeknek a funkciója inkább kiegészítő, alátámasztó vagy dekoratív jellegű. A montázs esetében a tartalom már az összemontírozott, összeillesztett elemek együttes jelentésétől függ, tehát inkább alkotási elv, semmint képzőművészeti technika - "az intellektus műve, ahol a gondolat a mű lényege. Alapelve: 1+1=3, azaz két vagy több képi elem együtt egy harmadik, magasabb szintű mondanivalót hoz létre."[1] Ezért magát az alkotói folyamatot egy hosszabb előkészülés előzi meg, mivel a montázs készítőjének gondosan ki kell választania azokat az elemeket, amelyeknek a jelentésével dolgozni fog. A kompozíció létrehozásánál, magánál a montírozásnál - és ez a montázs lényege - arra kell ügyelni, hogy a kiválasztott elemek a montírozás után egy egész benyomását keltsék. Az összemontírozott elemekből kialakított képnek teljesen hihetőnek kell lennie. A montázs a XX. század avantgárd irányzatainak (dadaizmus, szürrealizmus) közkedvelt alkotási elve volt, gyakran használták politikai üzenetek megjelenítésére vagy azok kigúnyolására, de fontos szerepet töltött be a pop art kultúrában is. Megjelenik a filmművészetben, az alkalmazott grafikai eljárásokban - főként a plakátművészetben -, a fotóművészetben, sőt a zenében és az irodalomban is. A művészeti alkotások között sok olyan művel találkozhatunk, amelyekről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy kollázs-e vagy montázs. Ez a kétely főleg abból adódik, hogy sok esetben keverednek a két műfaj szempontjai és anyagai, ezért nehéz a kettőt szétválasztani. A kettő szétválasztása elsősorban a mű értelmezésénél válik fontossá abból a szempontból, hogy meg tudjuk határozni, "hogy a technika vagy a gondolat-e mérvadó az adott műben".[2]

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

A montázsnál előre gyártott konkrét tárgyakat, elemeket szoktak felhasználni, amelyek lehetnek mindennapi kellékek, fotók, újságból kivágott képek, röntgen kép stb. Hasonló eszközöket használnak, mint a kollázs készítésnél - és a munkafolyamat is hasonló - azzal a feltétellel, hogy az így készült alkotásba az alkotó már más médiummal nem avatkozik bele. Nem jellemző a montázs és a fotómontázs festéssel vagy rajzzal való kiegészítése - bár a kortárs művészetben találunk számos ellenpéldát is. A montázs esetében gyakran előfordul az ún. tárgymontázs, amikor különböző tárgyakat illesztenek össze oly módon, mintha az egyik tárgy a másik folytatása lenne ( ). Az így készült alkotások sokszor humoros, vicces, esetleg groteszk jelleggel bírnak, de gyakran alkalmazzák ezt az eljárást ékszer készítésnél is. A tárgymontázs esetében (a tárgy anyagától függően) különböző illesztési eljárásokat alkalmaznak: ragasztás, varrás, csavarral való rögzítés, hegesztés stb.

[1] Máté Erzsébet: Montázs a művészetben https://ofi.hu/tudastar/montazs-muveszetben

[2] Forgács Éva, Kollázs és montázs, műhelytitkok, 1976 Corvina Kiadó, Budapest, ISBN 963 13 0201 6, 26. oldal

                    BETŰKOLLÁZS

ASSZAMBLÁZS (ASSEMBLAGE)

/Modern média, kollázs technikák csoportja/ 

Az assemblage vagy tárgykollázs a 20. század elején létrejött képzőművészeti technika, de közkedvelt volt a Pop Art alkotói körében is. A kollázs és az asszamblázs fogalmát gyakran keverik, mivel a két technikát nem könnyű élesen elválasztani egymástól, ugyanis az alkotási mód mindkettő esetében azonos. Az asszamblázst talán az teszi jellegzetessé és különíti el mégis a kollázstól, hogy a művész főként tárgyakat használ fel a képalkotáshoz. A kép komponensei lehetnek előre kiválasztott vagy átalakított mindennapi tárgyak vagy azok bizonyos részei, hulladék, szemét, lomtalanításból származó eszközök. Ezeket a tárgyakat a művész szabadon felhasználva komponálja a sík felületre vagy a térbe. A sík felületre ragasztott tárgyak plasztikus hatást keltenek, sokszor jelentősen kiállnak a felületből ezért inkább a domborműhöz áll közel műfajban. ( )

Többféle eljárással lehet létrehozni asszambázs alkotást. A tárgyak véletlenszerű, improvizatív, kaotikus elrendezése is szolgálhat alkotási elvként[1], de jellemző a tudatos komponálási mód is, ahol az alkotó figyelembe veszi a tárgy elsődleges (esetleg másodlagos) jelentését, szimbólumértékét, formáját, a tárgy lokálszínét, funkcióját stb. Mivel minden tárgynak van, vagy lehet szimbolikus jelentése, ezért a felhasznált tárgyak segítségével bonyolult összefüggések, összetett gondolatok is kifejezhetők.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

Az asszamblázs technika esetében bármilyen háromdimenziós tárgy felhasználható. Az alkotók sokszor használnak hulladék anyagot, a környezetükben található szemetet, vagy használati tárgyakat alakítanak át és alkalmaznak a kompozíció kialakításánál. A tárgyak átalakítása is sokféle módon lehetséges: destruktív beavatkozással (roncsolás, részletek lehasítása, lefűrészelése vagy elkülönítése), konstruktív beavatkozással (másik elem hozzáragasztás, kitöltése, tárgymontázs), festéssel, illetve ezek szabad kombinációjával. A komponensek rögzítéséhez ragasztót, ragasztópisztolyt használnak a leggyakrabban, de a nagyobb darabokat érdemesebb csavarokkal rögzíteni egymáshoz vagy a felülethez. Az asszamblázs alkotásoknak is sokféle megjelenési formája van, attól függően, hogy az alkotóművész milyen anyagokat, tárgyakat választ, illetve milyen módon illeszti őket össze kompozícióba. A tárgyakat rögzíthetik sík felületre domborműszerűen, talpazatra mint önálló "szobrot" vagy objektumot, lóghat a levegőben, vagy elhelyezhető szabadon a térben mint önálló installáció, de gyakran halmozzák fel a tárgyakat valamilyen dobozban, "vitrinben". Az alkotás módja is sokféle lehet. Használják a tárgyak kaotikus, látszólag minden logika nélküli elrendezését és összekapcsolását, illetve gyakori a tárgyak funkciójának, elsődleges jelentésének az átértelmezése is. Ebbe a csoportba tartozik az az alkotási elv, amikor például a térben elhelyezett tárgyakat úgy rakja egymás mellé, fölé, alá vagy elé az alkotóművész, hogy azok egy bizonyos pontból szemlélve egy egésszé, egy konkrét képpé állnak össze. Ezt az alkotási elvet a festészetben Salvador Dali is gyakran használta, de legismertebb a Mae West című festménye. Az asszamblázs alkotás létrehozásának másik jellemző módja, amikor a tárgyakat arra használják, hogy plasztikussá tegyenek vele egy felületet. Ebben az esetben nem a tárgyak funkciója, jelentése a fontos, hanem sokkal inkább a formája, alakja - a művész ezek alapján a szempontok alapján válogat az anyagok, tárgyak között.

[1] plasztikus eljárás, ahol inkább a formai elemek variációján van a hangsúly, nem pedig a tárgyak szimbólumértékén - a létrejött jelentés nem tudatos

              ALKÍMÁZS (ALCHEMAGE)

/Mixed médium/

Az alkímázs szóújító kifejezés Ladislav Novák költő, képzőművész nevéhez fűződik, aki az alkímia és kollázs szavak vegyítésével hozta létre az általa gyakran alkalmazott képzőművészeti technika fogalmát. A technika - hasonlóan a többi kollázs technikához - konkrét képeket, fotókat, reprodukciókat használ föl az alkotás folyamatában, illetve azok tartalmának átalakítására összpontosít. A technika lényege, hogy egy előre kiválasztott reprodukció egyes részeit az alkotó kémiai anyagok segítségével kitörli, vagy halvánnyá teszi, így módosítja a reprodukció eredeti jelentését. A hangsúly a törlés által keletkezett hiányon van, amit az alkotó saját belátása szerint vagy úgy hagy - feszültséget hozva létre az eredeti műben -, vagy kitölti az üres felületet egy másik képelemmel. A technika elnevezésében az alkímia kifejezés az átalakítás technikai minőségére utal.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:

Az alkímázs kép létrehozásához bármilyen nyomtatott vagy fénymásolt képet, reprodukciót felhasználhatunk. Az általunk kiválasztott kép vagy reprodukció kompozíciójából oldószer segítségével kitörlünk részleteket. Az oldószerek széles skálája használható ennél az eljárásnál, amely oldja a nyomtatott vagy fénymásolt felület festékrétegét - a biztos végeredmény szempontjából a nitrohígító javasolt, amely a legtöbb festékfelületet föloldja. A törléshez ecsetet vagy hurkapálcára csavart vattadarabot használnak a leggyakrabban, de bármilyen eszköz kipróbálható. Az eredeti kompozícióban így létrehozott hiány kitölthető rajzzal, festéssel, kollázzsal vagy bármilyen más technikával.

           LIGHT ART (FÉNYGRAFIKA)

/Statikus intermédia - fényművészet/

A vizuális művészetekben mindig is fontos szerepet töltött be a fény, mint téma. A fényművészet abban hoz újdonságot a művészetbe, hogy a fényre, nemcsak mint témára, hanem mint eszközre és anyagra tekint. A fényművészet a kortárs művészet egyik jelentős, dinamikusan változó területe. A fényművészetnek az alkotói folyamatban sokféle változata, megjelenési formája van, attól függ, hogy melyik oldalról közelíti meg a művész a fény természetét. A fényművészet kategóriába sorolható: a fényjáték, fény vetítések, fényfestés, fény-kinetika, neonfény és ultrafény installációk (a fény installációk általában), a lézerfény, holográfia, kísérleti fotó bizonyos területei (light art), illetve bizonyos szakirodalmak a fényművészethez sorolják a 3D mapping (épületvetítés) eljárást. A fénygrafika vagy light art a fényművészet kategóriába tartozik. Elsősorban a fény által hagyott nyomok értelmezésével, azok vizuális művészeti formává való átalakításával foglalkozik. Mivel elsősorban fényképezőgépet használnak az ilyen típusú alkotások elkészítéséhez, ezért a light art-ra úgy is tekintenek, mint a kísérleti fényképézés egyik technikájára.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv: 

Technikailag egyszerűen kivitelezhető alkotások hozhatók létre irányított fényforrás és fényképezőgép segítségével, amelyek iskolai környezetben is elkészíthetők. Szükség van fényforrásra, egy sötét helységre és egy fényképezőgépre. Fényforrásként használható gyertya, elemlámpa, led stb. (megjegyzés: a mobil telefon fényforrása nem megfelelő a fényerősség miatt, kipróbáltuk, nem működik). Minimum két tanulóra van szükség a evékenységnél: az egyik a fénygrafikát fogja elkészíteni, a másik a fényképezőgépet kezeli. Fényforrás segítségével különböző vonalakat, ábrákat lehet rajzolni a levegőbe. A mozgás intenzitását mindenképpen ki kell próbálni. Minél gyorsabb mozgást végez valaki fényforrással a kezében, annál több fén nyom marad a felvételen. Ezt a mozgást fényképezőgép segítségével rögzítik. A tevékenységet többen is végezhetik egyszerre. A fényképezésnél mindenképpen ki kell kapcsolni a vakut, és javasolt a fényképezőgépet  hosszabb expozíciós időre állítani, így nemcsak egy pillanatot rögzít, hanem a mozgás teljes fázisát. 

                     FUMAGE (FUMÁZS)

/Modern média/

Destruktív jellegű képzőművészeti technika, ahol a füst kormoló hatását használják föl a kompozíció létrehozásában. Vannak szakirodalmak, amelyek az automatikus rajz kategória technikái közé sorolják a füsttel rajzolást. A művész egyik feladata, a véletlen felületek, formák kompozícióba történő beépítése. Így ez a technika alkalmas többek között a divergens gondolkodás fejlesztésére is. A képzőművészek közül (bizonyíthatóan és datáltan) Wolfgang Paalen, szürrealista művész használta ezt a tachnikát, már 1937-ben (információ: https://artportal.hu/lexikon-szocikk/decollage/), de Salvador Dalí is alkalmazta ezt az eljárást bizonyos hatás elérése kedvéért festményein, amit sfumatonak nevezett el.  A füst segítségével létrehozott kompozíciót a művészek általában folytatják, kiegészítik, illetve a véletlenszerűen létrehozott füstüs felületeket beépítik a kép egészébe.  A "füstöléses" technika a XX. század második felétől napjainkig a művészek közkedvelt alkotási módjai közé tartozik. Legismertebb alkotók az említetteken kívül:   Yves Klein, Burhan Dogancay, Jiří Georg Dokoupil, Otto Piene, Roberto Matta, Steven Spazuk. 

(Steven Spazuk alkotás közben:  https://www.youtube.com/watch?v=E-5rn93sYpw ).

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv: 

 A füstöléses technikával létrehozott alkotáshoz gyertyát, gyufát, petróleum vagy gázlámpát használnak a leggyakrabban, de vannak alkotók (Yves Klein, Roberto Matta), akik a cigaretta füstjét használták fel a kompozíció megrajzolásához. Az alap, amelyre a kompozíciót elkészítik sokféle lehet: rajzlap, karton, farostlemez, vászon de akár egyszerű irodai papír is. A felületnek, amelyet majd bekormolnak, világosnak kell lennie (fehér, vagy halvány színű alap), hogy a füst szürkés-feketés foltrendszere érvényesülni tudjon. A karton (vagy egyéb rajzfelület) dőlési szögével tudjuk irányítani a füstfoltok intenzitását, illetve formáját. Amennyiben vízszintesen tartjuk a levegőben a rajzfelületet, és gyertyával kör-körösen rajzolunk, kör alakú, sötét, majdnem fekete foltokat hozunk létre. Ha megdöntjük a rajzfelületet, és úgy rajzolunk rá gyertyával, a füstös foltok hosszúkásak és finom szürkés árnyalatúak lesznek. Az esztétikusabb, és kidolgozottabb végeredmény érdekében érdemes rétegekben felvinni a szürke felületeket a rajzlapra, vagy kartonra. A kormolt felület nagyon érzékenyen reagál minden beavatkozásra, ezért óvatosan kell a felületekkel bánni. A kormozott felületekbe lenyomatot készíthetünk, bele lehet rajzolni ceruza, vagy valamilyen hegyes eszköz vagy ecset segítségével, ki lehet radírozni vagy csak egyszerűen rongy segítségével letörölni felületeket. A füstölést újra meg lehet ismételni, egészen addig, amíg el nem érjük a célként kitűzött hatást. A művészek más médiummal is ki szokták egészíteni az alkotást, például akril festékkel. Mivel a füstös felületek hasonlóan viselkednek, mint a szénrajz esetében (ha nem vigyázunk elkenődik a felület), ezért az alkotás befejeztével érdemes fixatív (vagy hajlakk) segítségével rögzíteni a kompozíciót.

KITAKARÁS MASZKOLÓSZALAGGAL

Ez a technika egyfajta sablonkészítési eljárás. A lényege, hogy bizonyos felületeket lefedünk (vagy kitakarunk) papír ragasztószalag (maszkolószalag) segítségével, majd a felület teljes egészét befedjük festékkel.  A kitakarás lehet véletlenszerű (főleg az elején, amikor a tanulók megismerkednek a technikával), és tervezett. A folyamatot többször megismételjük, rétegeket hozva létre a felületen. Ebben az alkotói folyamatban a nézőpont vagy tárgynélküli kifejezésmód érvényesül, amelynek végeredménye geometrikus absztrakció. A technika segítségével  játékos, geometriai jellegű formákat, felületeket lehet létrehozni.  Geometrikus kompozíciók létrehozásánál gyakran alkalmazzák a művészek ezt az eljárást. 

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv: 

Ajánlott először lealapozni a felületet, amely lehet színes vagy egyszínű. A festékbe vagy alapzóba tegyünk Duvilax ragasztót kb. 5:1 arányban. A ragasztó filmes bevonatot képez a felületen, így a ragasztó szalag nem fogja felszedni az alapot. Valamilyen általunk megválasztott elv vagy koncepció szerint leragasztjuk a felületre a ragasztószalag csíkokat, amelyeket tetszőleges méretre és szélességre is vághatunk. Miután a felület megszáradt, eltávolítjuk a papír csíkokat a felületről, majd újabb maszkolószalag csíkokat ragasztunk föl a felületre az előző csíkokkal ellentétes (vagy megegyező) irányba, és újra befedik a felületet festékréteggel. Ez az eljárás tetszőlegesen megismételhető, mi döntjük el, mennyi réteget viszünk föl a felületre. Alapként rajzlap, karton, farostlemez, vászon egyaránt használható. Leggyakrabban használt festék ebben az esetben a tempera vagy az akril. Vízfesték alkalmazása esetében a technikán keresztül elmagyarázható a tanulóknak az aquarell technika lényege, illetve megfigyelhetik, hogyan viselkedik a festék nedves és száraz felületen.  Ebben az esetben aquarell papír használata ajánlott. 

CIANOTÍPIA (CYANOTYPE)

/Modern média/

A cianotípia vagy kéknyomat kísérleti fényképtechnikai eljárás, hasonló a rayogramhoz vagy fotogramhoz. Fényérzékeny felületre különböző tárgyakat helyeznek. Ezeknek a tárgyaknak a lenyomata adja magát a kompozíciót, képet. A cianotípia és fotogram közötti különbség, hogy a cianotípia esetében nem használnak fényképpapírt, sem előhívófolyadékot a kép előhívásához. A tetszőleges hordozó felületet, amely lehet papír, karton, vászon, selyem stb. fényérzékeny folyadékkal kenik be, majd elhelyeznek rajta különböző tárgyakat. Mindez nappali fény mentes helyiségben történik. Miután elkészült a kompozíció, kiviszik a hordozó felületet nappali fényre (intenzív napsütés a legefektívebb). Egy bizonyos idő eltelte után az eredetileg zöldes-sárgás felület bekékül, a hordozón kitakart felületeken a hordozó felület színe fog dominálni. 

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv: 

A hordozót fényérzékeny oldattal kenünk le. A fényérzékeny oldat vörösvérlúgsó és ferriamoniumcitrát keverékéből készül. Mindkét vegyszert desztillált vízzel vegyítjük, leszűrjük, majd a külön elkészített két oldatot összeöntjük.   Az így kapott oldat zöldes-sárgás színű. Fénymentes helyen tároljuk. Ecset segítségével felvisszük az oldatot egy általunk választott felületre, majd UV fénymentes helyen hagyjuk megszáradni. Száradás után különböző tárgyak, sík felületek, sablonok stb. elhelyezésével kialakítjuk a kompozíciót. Az egész folyamatot javasolt napfénymentes helyiségben elvégezni. Mikor elkészült a kompozíció, kivisszük a hordozót nappali fényre. UV fény hatására megváltozik a fényérzékeny oldattal kezelt felület színe. Ott, ahol a tárgy a hordozó felületével érintkezik, nem változik meg a felület színe. A folyamat kb. 10 - 15 percet vesz igénybe. Miután a felület színe elváltozott (bekékült), bevisszük a hordozót a napfényről, eltávolítjuk róla a tárgyakat, majd folyóvíz alatt lemossuk a felületet. Az oldattal kapcsolatos pontos recept, valamint a cianotípiához kapcsolódó további információk elérhetők a Történeti fotóeljárások Magyarországon elnevezésű honlapon: https://fotomult.c3.hu/pozitiv/cianotipia/index.html  

A fotógalériában szereplő alkotások a Bimm tehetséggondozó képzőművészeti tábor fotó szekciójában készültek, Tóth Emese fotóművész vezetésével. 

SILKAGE (SILKÁZS)

/Mixed médium/

A silkage képalkotási eljárás, ahol különböző technikával megfestett felületeket ötvöznek úgy, hogy egy kompozíciót alkossanak. A silkázs kifejezés a silk (selyem) és a collage (kollázs) szavak szóvegyítéséből jött létre.  A technika jellege az előre megfestett vagy batikolt eljárással elkészített selyem és akrillal vagy egyéb festészeti médiummal létrehozott háttér kombinációjából ered. Mivel a selyem  és egyéb festészeti eljárásokat ötvözik a kollázs technikával, ezért a silkázs a mixed médium (vegyes technika) kategóriába tartozik. A silkázs technika - jellegéből adódóan - alkalmas absztrakt jellegű alkotások létrehozására. 

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:  

Ennél a technikánál két festett felület kombinációjával hozzuk létre a kompozíciót. A silkázs hordozója lehet bármilyen felület (rajzlap, karton, farostlemez, fa, vászon stb.). Erre a felületre kerül fel a selyem anyag. A selymet shibori, batik, viaszbatik vagy hamis batik eljárással festjük meg. Olyan selyemfestészeti technikát választunk, amelynél nagy szerepet játszik a véletlen. Hamis batik eljárás esetén összehajtogatjuk a selyem anyagot, az összehajtott anyagot átkötözhetjük spárgával is. Majd selyemfesték és ecset segítségével batikoljuk. Miután a festék megszáradt, kibontjuk, fixáljuk a festéket, kimossuk, majd vasaljuk az anyagot. A festett selyem anyagon olyan felületeket választunk, amelyek szín- és formai szempontból érdekesek, s amelyekből ki tudjuk alakítani a kész alkotást attól függően, mit szeretnénk kifejezni. A kiválasztott részleteket olló segítségével kivágjuk az egész selyemfelületből. A részletek színeinek megfelelően megfestjük a hordozó hátteret, úgy, hogy a selyem részletekkel, mint kompozíciós elemekkel a háttérfelület kommunikáljon (harmónia, diszharmónia, kontraszt stb.). A hordozó hátterét bármilyen festékkel meg lehet festeni (mi akril festéket használtunk). A megfestett háttérbe elhelyezzük a kivágott selyem elemeket, és kialakítjuk a kompozíciót. Utána felragasztjuk az elemeket a felületre diszperz ragasztó segítségével. A technika fejleszti a kreativitást, az asszociációs készséget és a fantáziát. A silkázs technika, mint képzőművészet technikai innováció Fecsó Kassai Yvett ötlete.  

              RAGASZTÓS KITAKARÁS                         (KIMOSÁS VAGY REPESZTÉS)

Hasonló eljárás, mint a maszkolószalagos kitakarás esetében, azzal a különbséggel, hogy a kitakarni kívánt felületeket nem ragasztószalaggal, hanem ragasztóréteggel fedik be. Ehhez az eljáráshoz arabsgumi alapú ragsztó ajánlott (Szlovákiában a kereskedésben Klovatina vagy Klovafix név alatt kapható ez a ragasztótípus). Másfajta médiumot is ke lehet próbálni ennél a technikánál azzal a feltétellel, hogy az adott médium víz segítségével eltávolítható legyen  a felületről. Mivel a vízzel való érintkezés után a rajzlap vagy karton felületére a felvitt ragasztó feloldódik, lerepeszti a tussal vagy más festékkel bekent felület egy részét, ezért ezt az eljárást gyakran repesztésnek is nevezik.

(A ragasztós technika ötlete Tóth József festőművésztől származik)

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:   

Tetszőleges méretű rajzlapra rajzot készítünk ragasztó segítségével.  A ragasztó felületre történő felvitele történhet különbözőképpen: kiönthetünk egy adag ragasztót a felültre, és azt szétvihetjük a felületen bármilyen eszköz segítségével (klasszikus rajzeszköz, fogas - fésű szerű eszköz stb.). A ragasztót kiöntjük egy kis tégelybe, és onnan visszük fel a ragsztót a rajzlap felületére ecset, ceruza, pálcika vagy egyéb általunk választott eszköz segítségével. Arra törekedjünk, hogy minél érdekesebb nyomot hagyjunk a felületen (gazdagítva így a felület textúráját), illetve hogy vonalakból építsük fel a kompozciót. A másik lényeges dolog, a felhasznált ragasztómennyiség aránya. Igyekezzünk vékony felületekben felvinni a ragasztót a rajzlapra, ne keletkezzenek csomók, mert a vastagon hagyott ragasztómennyiség megnyújtja a száradási időt. Miután elkészült a kompozíció, hagyjuk teljesen megszáradni a ragasztós felületet. A száradás folyamata függ a felvitt ragasztó mennyiségétől is.  Optimális esetben kb 10-15 percig tart a száradási idő. Miután megszáradt a felület, a rajzlap egész felületét befestjük tussal. Nem kell kikerülnünk a ragasztóval felrajzolt felületeket sem. Lendületesen, egy szélesebb ecsettel lehet dolgozni. Miután elkészült a felület befedése tussal, hagyjuk teljesen megszáradni a rajzlapot. Száradás után csap alá tesszük a rajzlapot, és folyó víz segítségével eltávolítjuk a ragasztós felületet. így láthatóvá tesszük azt a réteget, amelyet a kompozíció kialakításának az elején eltakartunk. 

Technikai tanácsok:

Ennél a kitakarásos eljárásnál is ajánlott jobb minőségű rajzlap vagy karton használata. Irodai papír vagy gyenge minőségű rajzkarton használata nem ajánlott, mivel a technika kivitelezésének utolsó fázisában a víztől meglágyult papír könnyen sérül. 

Tus helyett bármilyen fedőfesték használható. 

                     AKKUMULÁCIÓ                                         (ACCUMULATION ART) 

/Modern média/

Más néven a sűrítés vagy felhalmozás művészete. Közel áll az asszamblázs és az installáció művészetéhez, mivel ez a művészeti eljárás is a mindennapi tárgyak felhasználásával, és annak művészeti produktummá való átalakításával foglalkozik. Mint művészi koncepció és alkotói eljárás az 1960-as években jött létre Franciaországban, melyet Új Realizmus (Nouveau Realisme) művészei dolgoztak ki. Az Új Realizmus sokban kötődik a Pop art jelenséghez, de külön utat járt be a művészetben. Maga a sűrítés vagy akkumuláció nem új keletű eljárás, találkozunk vele a mindennapokban, otthonainkban, amikor például különböző tárgyakat rakunk fel egymás mellé a falra vagy a polcra esztétikai vagy érzelmi meggondolásból. Találkozhatunk ezzel a jelenséggel boltokban, kávézókban, éttermekben, ahol különböző formájú, színű és textúrájú tárgyakat halmoznak fel átlátszó dobozban vagy üvegben (különböző tárgyak, anyagok rétegzése: kukorica, fehér bab, kávészemek stb.). A sűrítéssel létrehozott "tárgyat" dekorációs célzattal használják. Ezt a jelenséget használják fel és alakítják át az Új Realizmus művészei, akik sok esetben odafigyelnek a tárgyak szimbólumértékére is, így a sűrítés, mint alkotói eljárás lehetőséget biztosít a művészek számára különböző tartalmak, összefüggések megjelenítésére. Az akkumulációs eljárás legismertebb képviselője az Új Realizmuson belül, Arman, aki alkotásait gépkocsik, vagy egyéb nagyméretű tárgyak felhasználásával hozta létre.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:   

Akkumuláció létrehozása esetében először meg kell határoznunk a készítés elvét. Mit hozunk létre, milyen céllal, mi lesz az elkészült alkotás funkciója, hol lesz a helye vagy hol, és milyen módon lesz bemutatva a végeredmény, technikailag hogyan megy végbe a sűrítés (elemeket egymáshoz vagy a felülethez illesztjük ragasztással vagy más eljárással, esetleg egymásra halmozzuk őket stb.). Ezután kiválasztjuk a tárgyakat, amelyeket beillesztünk a kompozícióba. Ebben az esetben is sok mindenre kell odafigyelnünk: a tárgy formájára, színére, textúrájára, arra, hogy milyen információt hordoz, esetleg arra, milyen szimbólumértékkel rendelkezik az adott tárgy. Azt is el kell döntenünk, hogy egynemű vagy különböző tárgyakat fogunk-e felhasználni a kompozícióban.

• Tartalmakkal, szimbólumokkal való munka. Hozzunk létre naplót, amely felölelheti egy napunkat, de akár egy időszakunkat is. Ehhez gyűjtsünk olyan használati vagy egyéb tárgyakat, amelyek utalnak egy-egy átélt dologra, gondolatra, érzelemre, élményre stb. Készítsük el az alapot, amelyre a tárgyakat elhelyezzük (ez lehet polc, maga a fal vagy bármilyen hordozó). A mi esetünkben a tárgyakat egymás mellé fogjuk helyezni a földre, ezért terítsünk le a földre egy nagyobb kartont, textíliát stb. Arra figyeljünk oda, hogy a háttér ne legyen túlságosan harsány, hogy ne érvényesüljön jobban, mint a kompozíció elemei, ugyanakkor legyen esztétikus. Utána elhelyezzük az összegyűjtött tárgyakat a felületre. A sorrendet mi határozzuk meg. Amikor elkészültünk a kompozícióval, lefényképezzük.
• Színekkel, textúrákkal való munka. Egy egyszerű befőttes vagy más jellegű üvegbe halmozzunk fel különböző rétegeket, amelyek eltérnek egymástól színben, rétegvastagságban, textúrában, formában stb. Töltsük meg teljesen az üveget. Majd ismételjük meg többször, tetszés szerint. Az elkészült objektumokat, "alkotásokat" egymásmellé helyezve feltehetjük a polcra, használhatjuk akár lakásdíszítő elemként is.

                            LAND ART  

Alkotói eljárás szempontjából a statikus intermédia csoportjába sorolható. A Land art a 60-as években létrejövő és folyamatosan formálódó képzőművészeti fogalom, melyre egyaránt tekintenek, mint műfajra, művészeti mozgalomra, irányzatra, alkotói eljárásra vagy technikára. Gyakran hozzák összefüggésbe a konceptuális művészettel, mivel a természetben létrehozott tudatos változások egy fogalmi, gondolati tényezőből indulnak ki, melyek fontosabbak a tárgyközpontú művészetnél.  A Land art olyan művészeti eljárás vagy műfaj, amely a művészi tevékenységet kiterjeszti a valóságos térbe, környezetbe, amely leggyakrabban a táj vagy a város. A művészek a hagyományos alkotói eljárások helyett új eljárásokat keresnek, amelyek segítségével a természetben hajtanak végre változásokat. Ezek a változások rendszerint olyan nyomok a természetben, amelyek nem okoznak tartós, visszafordíthatatlan változást, és nem károsítják a természetet. A Land art művészetet a tájművészet kifejezéssel is azonosítják., míg a foglommal párhuzamosan megjelenő hasonló műfaj vagy eljárás az Earth art, vagy földművészet.

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:   

A Land art projekteknek két alapvető megjelenési formája van. Az egyik a galéria és a múzeum, mint hagyományos kiállító tér, ahová a művészek installáció formájában szó szerint beviszik a természetet (dolgoznak fával, gyeptéglával, kövekkel, nem ritkán előfordul hogy több tonna földet halmoznak föl a kiállítótérben). A másik leggyakoribb megjelenési forma maga a természet. Ebben az esetben is több lehetőség van a vizuális nyomhagyásra. A leggyakrabban a természetben megtalálható természetes anyagokat használják fel a művészek, amelyek a természet részét képezik (gallyak, falevél stb.). A második leggyakrabban használt eszközök közé tartoznak az előre elkészített tárgyak, anyagok, melyeket kihelyeznek a természetbe (előre elkészített installációk, amelyek lehetnek videó-, hang- vagy fényinstallációk, objektek, de gyakran használnak speciális csomagoló anyagokat is, és csomagolják be a természet egy részét, de használhatnak olyan hulladékot is, amely nem károsítja a természetet és egy idő után lebomlik: banán- és egyéb gyümölcs héja, virág stb.). Előfordul, hogy festékeket is használnak a nyomhagyásnál, ebben az esetben viszont nem jöhetnek szóba a szintetikus alapú festékek. Leggyakrabban mész és természetes pigment alapú festékeket használnak. A harmadik gyakori változata a nyomhagyásnak, mikor a művészek földmunkák segítségével a természetben hagynak nyomokat (gödröt vagy árkot ásnak, vagy több tonna földet mozgatnak meg a természetben - Robert Smithson: Spirális gát 1969). A negyedik, szintén közkedvelt nyomhagyási módszer a természetben otthagyott szemét újrahasznosítása. Ezeket az elemeket is gyakran felhasználják a kompozíció kialakításánál. A Land art típusú művészeti projektek hátránya, hogy nem tartósak, sok esetben nehezen elérhetőek, így a végeredményt csak fotó- vagy videódokumentáció segítségével tudják eljuttatni a nagyközönséghez. 

                         PAPÍRÖNTÉS

                        PARAFRÁZIS

Felhasznált anyagok, eszközök, készítési elv:  

A vizuális nevelésen belül jól alkalmazható a parafrázis, mint a nonverbális műelemzés egyik módszere. Kiindulópontként  ajánlott ismert alkotást kiválasztani. Magát a parafrázist megelőzi a mű verbális elemzése, tehát elbeszélgetünk magáról a műről, analizáljuk a mű alkotóelemeit, az alkalmazott vizuális nyelvi eszközöket, technikát, a mű kompozícióját és tartalmát. Utána eldöntjük, miben és hol változtatunk az eredeti alkotáson, tehát következik az alkotás nonverbális elemzése. A parafrázis elkészítése többféleképpen lehetséges: síkban (reprodukcióval való munka, reprodukció átalakítása, festészeti vagy grafikai technikák, kollázs, montázs, alkímázs, muchlázs stb.), térben (a  kiválasztott festmény kompozíciójának lemásolása és kialakítása térben /élőkép/, installáció, drámapedagógiai eszközök stb.), technikai átalakítás (számítógépes átalakítás - torzió, videó, animáció stb.). 

              FROTTÁZS (FROTTAGE)                                     

/Rajztechnika - száraz rajztechnika/

Átdörzsőléssel készített egyedi grafika.