Vizuális közlőnyelv alkotóelemei

Kulcsszavak: Vizuális kultúra, vizuális kommunikáció, vizuális írástudás, vizuális közlőnyelv, vizuális közlőnyelv alapelemei, vizuális közlőnyelv kifejezőrendszere

1. A vizuális nevelés alapfogalmai

A képi gondolkodás elengedhetetlen eszköze a körülöttünk lévő világ megismerésének, befogadásának. Ismereteink több mint háromnegyed részét vizuális úton szerezzük. Tehát a megismerés egyik legfontosabb eszköze a látás. Mindez a tapasztalat a vizuális kultúra részét képezi. Vizuális kultúra alatt a látás útján befogadható művészeti alkotásokat, valamint az ember által létrehozott anyagi vagy virtuális tárgyak jelenségek összességét értjük, és azok a képességek, szabályok, hagyományok, szokások és tudás is ide tartoznak, amelyek nélkül a tárgyalkotás (képalkotás) elképzelhetetlen lenne. "A vizuális kultúra a vizuálisan észlelhető dolgok (városkép, épület, belső tér, berendezés, öltözék, dísztárgy, festmény stb.) és a vizuálisan észlelhető tevékenységek (emberi test mozgása, színház, formatervezés stb.) összessége" (Strohner, 2018). Egy másik meghatározás szerint "a vizuális kultúra magában foglalja mindazokat az ember által alkotott, vagy környezetébe emelt dolgokat, melyek létrehozása és értelmezése a látáson alapszik" (Boehm, 1994; Miklós, 1995, Wagner és Schönau, 2016; Schönau, 2012, in: Simon, 2018). A körülöttünk lévő tárgyak, képi elemek, reklám a televízióban, műtárgy a múzeumban, egy konzervdoboz címkéje, tehát minden, aminek formája, képi megjelenése van, információhordozó is egyben. Mi magunk is képesek vagyunk vizuális információkat létrehozni, akár csak azzal is, ahogy öltözködünk. Tehát az ember képes vizuális információk befogadására, azok értelmezésére, valamint információk létrehozására. Ezt a folyamatos interakciót nevezzük vizuális kommunikációnak. A vizuális kommunikáció nem más, mint vizuális ingereken alapuló információközlési mód, melyet a vizuális kultúra részének tekintenek. A kommunikáció érintkezést, kapcsolatteremtést, a vizuális kommunikáció pedig vizuális jelekkel történő érintkezést jelent. Egy másik meghatározás szerint "a látás útján történő önértelmezés, kapcsolatteremtés másokkal és a világgal, a látható jelenségek tág körének értelmezése" (Kárpáti, Simon, 2018). A vizuális kommunikáció az adó (alkotó) és a vevő (befogadó, értelmező) között jön létre az alkotáson keresztül. A vizuális kommunikáció csatornája (ahol, és aminek segítségével az interakció vagy kommunikáció létrejön) a vizuális közlőnyelv.

A vizualitás (látás) nyelve (vizuális közlőnyelv), egy olyan "kommunikációs eszköz", amely struktúrák mentén szerveződik, tárgyi formában adja tovább a tapasztalatokat, viszont nyitottabb (ennél fogva univerzálisabb), mivel nem rendelkezik olyan kötött szabályokkal (nyelvtani szabályok, szókincs stb.), mint például a nyelv -, ahogy ezt Kepes György is megállapítja (1979) a Látás nyelve című művében.

A tárgyak, képek, a bennünket érő napi vizuális ingerek befolyásolják gondolkodásunkat. Ezért fontos, hogy a tanulók megismerkedjenek a vizuális nyelv alkotóelemeivel, megértsék, hogyan működnek, képesek legyenek befogadni, és megtanulják használni a vizuális nyelvi eszközöket gondolataik kifejezésére. Ezeket a képességeket nevezzük együttesen vizuális írástudásnak. Ez a képesség a képek megértésén, olvasásán vagy értelmezésén alapszik. Jennifer M. Brill, Dohun Kim és Robert Maribe Branch (2007) a következőképpen határozták meg a vizuális írástudás fogalmát: "... olyan tanult képességelemek csoportja, amely lehetővé teszi, hogy képi üzeneteket olvassunk és hozzunk létre. A vizuálisan művelt személy képes: környezetétől megkülönböztetni és jelentéssel felruházni a látható dolgokat, statikus és dinamikus látványokat és tárgyakat létrehozni egy meghatározott alkotói technikával és műfajban, megérteni és értékelni mások képi közléseit, elképzelni, gondolatban létrehozni látványokat és látható dolgokat" (Brill et al. 2001). Šupšáková szerint a vizuális írástudás a kritikai gondolkodás egyik képessége: "Meg kell tanulnunk kritikusan és kreatívan gondolkodva közölni a mondanivalót, és új jelentéstartalmakat létrehozni... Egyszerűen kifejezve, el kell sajátítanunk a vizuális olvasás és írás képességét, hogy jobban megértsük a lényeget" (2015, 72. oldal). A vizuális írástudás a XXI. században hasonló alapképességnek számít, mint az olvasás, írás vagy számolás képessége. Ezért ezt a képességet is fontos fejlesztenünk, amelyre elsősorban a vizuális nevelés ad teret és lehetőséget.

Összefoglalva, ahhoz, hogy a tanulók rendelkezzenek a vizuális írástudás képességével és az ehhez tartozó vizuális képességekkel (ezeket a képességeket nevezzük vizuális kompetenciának), tudják használni ezeket a képességeket a vizuális kommunikáció keretén belül, és ezáltal szert tegyenek a vizuális műveltégre (vagy gyarapítsák azt), ehhez szükségük van a vizuális nyelv elsajátítására. Ismerniük kell a vizuális közlőnyelv funkcióját, alapelemeit, kifejezőrendszerét, és tudniuk kell használni ezeket az eszközöket a vizuális jelek, képalkotás és a képbefogadás során. Ez a vizuális nevelés, ezen belül a képzőművészeti nevelés tantárgy kiemelt célja.

2. A vizuális közlőnyelv alapelemei vagy vizuális ABC

A képzőművészeti nevelés egyik kiindulópontja maga a képzőművészet, a különböző korszakok, műfajok és kortársművészeti alkotások. Ezeken keresztül a tanuló autentikus tapasztalatokra és élményekre tesz szert a vizuális nyelv alkotóelemeivel kapcsolatban. Azokon keresztül látja, hogyan működnek az alapelemek és kifejezőrendszerek a művészi gyakorlatban, illetve azt, hogyan változnak meg ezek a szabályok, kifejezések, maga a vizuális nyelv egy-egy művészettörténeti, kulturális korszakban.

"A vizuális nyelv olyan sajátosságok összessége, amelyre hatással vannak a művészeti alkotásokon keresztül a társadalmi - kulturális tudathoz kötődő szabályok rendszere. A vizuális nyelv, a vizuális művészetek állapotát tükrözi, egy konkrét történelmi helyzeten keresztül" (Gero, In: Šupšáková 2004, 68. oldal). A vizuális közlőnyelv részét képezik azok a törvényszerűségek, amelyek egy adott képzőművészeti probléma[1]megoldására, fény - árnyék, szín, szimmetria, dinamika, a sík- és térábrázolás, a perspektíva, a tárgy- és emberábrázolás stb. problémáinak megoldására irányulnak. Ennek a folyamatnak az első állomása a vizuális közlőnyelv alapelemeinek elsajátítása, és azok alkalmazása, kombinálása a kreatív alkotómunka alatt. A folyamat végén létrejövő alkotás, művészeti produktum akkor válik művészi élménnyé, kifejezéssé, amennyiben a nyelv alapelemei és kifejezőrendszere megfelelően volt használva az alkalmazott művészi technika segítségével, és teljes mértékben alátámasztja a mű mondanivalóját. A pedagógiai folyamatban a produktum (alkotás, gyermekrajz) elemzéséből vagy megfigyeléséből adódóan egyértelművé válik a vizuális nyelv alapelemeinek és kifejezőrendszerének ismerete, és helyes vagy helytelen használata. Ez a diagnosztikus eljárás mindenképpen segíti a pedagógust a fejlesztés további menetének kidolgozásában.

A mód, ahogy kifejezzük a vizualitás eszközeinek a segítségével magunkat, vagy megfogalmazunk, esetleg vizuális úton átadunk egy információt, vizuális közlésnek nevezzük. A vizuális közlés lehet objektív és szubjektív. Az objektív közlést ábrázolásnak, a szubjektív közlést kifejezésnek nevezzük. Az objektív ábrázolás lehet primer (elsődleges) és direkt közlés. A primer közlésre vagy ábrázolásra jellemző a látvány, a tárgy hiteles bemutatása, a látvány utáni rajz. Ez az ábrázolás ugyanakkor elemző jelleggel is bír, ugyanis feladata a látvány "leírása", a különböző összefüggések (tér, perspektíva, fény, árnyák stb.) felfedése. A direkt közlésnek már inkább szemléltetés, magyarázás, esetleg tájékoztatás a feladata. A szubjektív közlés vagy kifejezés lehet indirekt és személyes. Indirekt közlés alatt kollektív közlésformákat értünk, amelyek a tárgyalkotó művészetekben, környezetalakításban (pl. graffiti) és díszítőművészetben jelenik meg. Személyes közlés vagy kifejezés alatt az individuális kifejezésformákat, önkifejezést mint szemléleti tevékenységet értjük. 

A vizuális közlés a vizuális közlőnyelv segítségével megy végbe. 

a) A vizuális közlőnyelv építő- vagy alkotóelemei: pont, vonal, folt, plasztikus forma[2]. A felsorolt alkotóelemek egy-egy műfaj alapelemeiként szolgálnak. A grafika és rajz alapeleme a pont, vonal, a festészeté a folt, a szobrászaté pedig a plasztikus forma, a körbejárható, tapintható anyag.

Pont

A művészi nyelv alapeleme. Formájából adódóan centrikus, uralkodó jelleggel bír, magára vonja a szemlélő figyelmét. A pont az összes alapelem alkotóeleme is egyben: a vonal a folt, pontok sokaságából épül föl. "Egyetlen pont is sokrétű jelentéssel rendelkezhet, ha egy korábban üres felületre kerül. A pont megjelenésével magára vonja a figyelmet; a hely, ahol megjelent, kitüntetett hellyé válik; maga a pont a felületen viszonyítási alap lesz (most már tőle jobbra, balra, "fölötte", "alatta" láthatók kisebb-nagyobb üres felületek). A pontnak "súlya" van! Ennek megfelelően, ha "megül" a felület alján: statikus helyzetű, ha beljebb van: labilis. Ha megbújik egy sarokban: fél, biztonságra vágyik, védettséget keres; ha fent van: leeshet, vagy repül; ha középre kerül: jelentős, öntudatos, bátor stb. lehet. A példákból is érzékelhető, hogy a vizuális nyelv legegyszerűbb eleme is a viszonylatok, és a hozzájuk kapcsolódó asszociációk révén nyerhet gazdag és értelmezhető jelentést. Mindezek révén az üres felületen megjelenő pont jelentős mértékben megváltoztatja a látvány értékét. Az addig közömbös, jelentés nélküli felületen valami jelentős esemény történik, amely a felsoroltakon túlmenően is rendkívül gazdag jelentéstartalmakat közölhet a szemlélővel" (Szalontai, 1993, 32. oldal). A pontok egymásra halmozásából ponthalmazt vagy pontsort lehet létrehozni, amely szintén újabb minőséggel, tartalommal rendelkezhet. Az ilyen módon létrehozható minta, alakzat, forma, textúra, jelölhet mozgást, dinamikát, kifejezhet plaszticitást (Pondelíková, 2018). A pontnak képalkotó funkciója is lehet. A kompozíció kifejezőereje függ a pontok mennyiségétől és minőségétől. A pontokból összeállított kompozíció ún. raszter hatással rendelkezik. A kompozícióban alkalmazott két különálló pontnak feszültségkeltő szerepe van. Három pont segítségével behatárolható egy terület a kompozíción belül, illetve több pont alkalmazásával dinamikussá tehető a kompozíció.

Vonal

A művészi nyelv alapeleme, a rajz és a grafika legfontosabb kifejezőeszköze. A vonal felfogható úgy is, mint mozgásban lévő pontsor vagy pontrendszer. Szélek, peremek, két tér határának kijelölésére, struktúraként egymásra halmozva árnyékok meghatározására, illúzió (tér illúziója a síkban, perspektíva) létrehozására stb. alkalmas (Pondelíková, 2018). Két alapvető vonaltípust különböztetünk meg: egyenes és görbe vonalakat. A vonalak ábrázolási, megjelenési lehetősége sokféle lehet: horizontális (vízszintes), vertikális (függőleges), diagonális (átlós), ívelt, cikkcakkosan megjelenített, folytonos, szaggatott, firka stb. Minőségében lehet: telített, vékony, vastag. A minőség függ a tónuskülönbségektől is. Grafitceruza alkalmazása esetében a különböző keménységű vagy puhaságú ceruzák, vagy az egymásra felvitt vonalak segítségével érhető el minőségkülönbség. A tárgyak vonalból megalkotott széleit kontúrnak nevezzük. A vonalak lehetnek zártak, egyik vagy mindkét végén nyitottak. Az ábrázolás minősége szempontjából megkülönböztetünk mértani és kézjegy vonalakat. "A mértani vonal - keletkezésének kötött körülményei következtében - majdhogynem személytelen. Milyenségéből legfeljebb készítője gondosságára, vagy gondatlanságára következtethetünk. A kézjegyvonal kötetlen, megjelenési formája nagyrészt létrehozójának személyiségétől függ. Karaktere van! Megjelenési formája még a képzetlen képolvasó számára is sok információt közöl készítője személyiségéről, fizikai és pszichikai állapotáról, közlési szándékairól, a gyakorlott képolvasók számára pedig az információk végtelen tárháza lehet. A kézjegyvonal fenti tulajdonságainak felismerésén alapul a grafológia tudománya, de egyebek között ez teszi lehetővé, hogy e jellegzetességek révén felismerjük műveikről az alkotókat, különösen grafikai művek alapján" (Szalontai, 1993, 34. oldal).

A vonalak különféleképpen való elhelyezésével, síkban való ábrázolásával eltérő képzőművészeti minőséget, és ezen keresztül különböző érzeteket tudunk létrehozni: A vízszintes vonal nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, egyensúlyt, komolyságot sugall. A függőlegesen elhelyezett vonal könnyedséget, karcsúságot, a növekedés illúzióját sugallja. A művészetben a függőleges, vertikális vonalak vagy a vertikálisan elhelyezett kompozíciók a föld és a menny közötti kapcsolatot is szimbolizálják. A horizontális és vertikális vonalak ötvözése állandóságra, stabilitásra utal. A 90 fokos szöget bezáró egyenes formák stabilitás, állandóság, a megbízhatóság, míg az átlós (diagonális) vonalak a dinamikusság, feszültség érzetét keltik a szemlélőben. A feszültséget úgy lehet még jobban fokozni a kompozícióban, amennyiben az átlós vonalakat függőleges vonalakkal együtt ábrázoljuk. Kompozíción belül diagonális vonalak segítségével fejezik ki a mozgást, ugyanakkor ebben a helyzetben ábrázolt kompozíciós elemek bizonytalanságot is kifejeznek. A gesztusszerűen megrajzolt (vagy megfestett) vonalak segítségével erőt, gyorsaságot lehet kifejezni, ugyanakkor alkalmas érzelmek közvetítésére is.

A vonalak a megjelenítés alapján lehetnek: valódi vonalak - konkrét formát jelölnek, valóságosan ott vannak a felületen. Implikált vonalak - fizikailag nincsenek jelen a felületen, de érzékelhető. Például ha a festményen ábrázolt ember tekintete egy tárgyra irányul, abban az esetben a tárgy és az ábrázolt személy közötti távolságot egy vonallal képzeletben össze tudjuk kötni. Kontúr vonalak - a tárgyak széleit, határait jelölik.

Folt

"Sajátos kontúrral (befoglaló körvonallal) határolt, vagy kontúr nélküli síkalakzat. Úgy is felfogható, mint pontok, vagy vonalak egymást érintő, sűrű halmaza. Mint ilyen, magában hordozza a pont és vonal kommunikációs lehetőségeit. Sajátos adottságai (főként kiterjedései, alakja, színe és tónusa) által azonban további lehetőségekkel is rendelkezik" (Szalontai, 1993, 35. oldal). A folt nyomhagyással, véletlenszerűen létrejött alakzat. Technikai szempontból foltot létrehozni sokféleképpen lehet: vonalak vagy pontok (pöttyök) egymásra halmozásával, festék csöpögtetésével vagy csurgatással (dripping), nedves felületbe festék szétfuttatásával (akvarell festészeti technika), szétfújással, nedves festékfoltba só kristályok beleszórásával (akvarell festészetben közkedvelt eljárás), nyomtatással vagy pecsételéssel.

Formailag kétféle alapminőséget különböztetünk meg: konkrét (szabályos) vagy amorf (szabálytalan) foltot. A konkrét folton keresztül felismerhető az alakzat. Az amorf folt csak átvitt értelemben utal az alakzatra vagy alakzatokra, egy általunk ismert forma illúzióját keltve. Asszociációs képesség segítségével tudunk az amorf foltokba konkrét formát beleképzelni. A folt formai minősége és kontúrja alapján a jellege lehet: lágy, kemény vagy agresszív. Ez a jelleg is befolyásolja a művészi kifejezés minőségét. A folt minőségén változtat a szín, a tónuskülönbség. A folt a festészet alapeleme, minden festészeti kompozíció foltból épül föl.

Plasztikus forma vagy alakzat

A megnevezés alatt a valóságban is létező, kézbevehető, tapintható dolgokra gondolunk. A plasztikusság, a térbeliség, az anyagszerűség a szobrászati műfajok és az építészet jellegzetessége. A plasztikus formák háromdimenziósak, körbejárhatók, és kitöltik a tér bizonyos részét. Jellegzetességeik: tömegszerűség, homorú és domború, fény-árnyék hatása, tapintható minőség (Szalontai, 1993). Rendelkezhetnek mélységgel, magassággal, szélességgel. Művészi hatást a térbeli tárgy mennyiségi és minőségi tulajdonságaival, és azoknak változtatásaival éri el a művész. A plasztikus formákat (vagy térbeli testeket) formai jellegzetességük alapján feloszthatjuk geometrikus és nem geometrikus formákra. A geometriai alakzatok matematikailag pontosak, tiszta éllel rendelkeznek. Nem geometrikus formák alatt olyan organikus formákat értünk, ahol a vonalak nem definiáltak (például a füst, felhő formái stb.) A plasztikus síkformákat domborműnek nevezzük. A háromdimenziós tárgy olyan tulajdonságokkal rendelkezhet, amelynek szerepe van a művészi kifejezésben. Ezek a tulajdonságok a következő ellentétpárokban jutnak kifejezésre: nyitottság - zártság, aktív - passzív, statikus - dinamikus, keménység - lágyság, kiegyensúlyozottság - labilitás stb. (Pondelíková, 2018). A plasztikus formák minőségi változásai közé tartozik az anyag és a forma felülete (textúrája). A tárgyak anyaga lehet szerves és szervetlen. A felület minősége függ a felhasznált anyag, valamint a megmunkálás minőségétől.

b) A vizuális közlőnyelv kifejezést hordozó elemei: forma, fény-árnyék, szín, felület, textúra, tér. "A felsorolt kifejezést hordozó elemek interakcióban vannak a vizuális közlőnyelv alapelemeivel, melynek hatására képesek minőségi változások elérésére" (Pondelíková, 2015). Például avonalnak van formája vagy alakja, a foltnak színe, a plasztikus formának pedig anyaga, felülete.

Forma

Forma (vagy alak) lehet síkforma és tárgy- vagy térforma. A síkforma kétdimenziós vagy kétirányú kiterjedéssel rendelkező alak. A térforma nem más, mint a tér illúziószerű ábrázolása síkban. A tárgyforma (vagy térbeli forma) térbeli kiterjedéssel, magassággal, mélységgel rendelkező háromdimenziós alakzat. A síkban ábrázolt formákat kontrasztok segítségével tudjuk kiemelni. Minél sötétebb a háttér (nagyobb a kontraszt a háttér és az előtérben ábrázolt tárgy között), annál világosabb, és egyértelműbb lesz a forma.

Fény - árnyék

A fénynek kezdetektől fogva kulcsszerepe van az egyén, a társadalom életében. Minősége, mennyisége és intenzitása befolyásolja a Föld egész biológiai létét. A Nap, mint fő fényforrás központi helyet foglal el festészetben, grafikában, szobrászatban, tárgyalkotásban, építészetben egyaránt. Gyakran szerepel művészeti alkotások központi témájaként. A fény fizikai jelenség, az érzékelés, a szín alapfeltétele. A körülöttünk lévő tárgyak által visszatükrözött fénysugarak behatolnak az emberi szembe, ahol a szem hátsó részén található ideghártyában (retina) a fény idegi jellé alakul át. Ez a jel a bipoláris sejteken, látóidegen keresztül az agykéreg megfelelő helyeire, a látókéreghez jut. Ez a folyamat teszi lehetővé a körülöttünk lévő világ vizuális észlelését. A visszavert fény mennyisége és minősége az objektum felületétől, színétől és textúrájától függ. A felület lehet fényes vagy matt, sima vagy szemcsés. A textúrák minősége javíthatja vagy gyengítheti a felület színét.

A tárgy síkban való ábrázolásának hitelessége a világítás minőségétől, intenzitásától függ. Az erős, intenzív fény, amely oldalról világítja meg a tárgyat, nagy kontrasztot teremt, amelyben a tárgyaknak éles, kemény kontúrjai lesznek. A szórt világítás lágy légkört teremt, amelyben még a négyzet alakú formák is sokkal lágyabb benyomást keltnek, mint a fényes világítás esetén. A megvilágított térbeli test árnyékának két alaptípusát különböztetjük meg: önárnyék és vetett árnyék. Az önárnyék a "tárgynak a fénnyel átellenes oldalán megjelenő árnyék, a vetett árnyék a tárgy környezeti felületeire vetített árnyék" (Földvári, 2015). Fény és a fény - árnyék kontrasztok segítségével meg lehet teremteni az alkotások hangulatát, plasztikussá tehető a tárgy, és megerősíti a színek hatását a festményen.

Szín

A szín olyan vizuális érzet, amely a tárgyakról történő fényvisszaverődés segítségével keletkezik. Másrészt a körülöttünk lévő tárgyak minőségi tulajdonsága. A tárgyak felületének színét lokálszíneknek nevezzük. Fizikai szempontból a színeket reflektált színekre (tárgyak, anyagok lokálszínei) és önvilágító színekre (színes fényforrások, mit a TV készülék, mobil, számítógép monitorja) csoportosítjuk. A szín három sajátossággal rendelkezik: árnyalat (a szín megnevezése), intenzitás (telítettség) és érték (világosság és sötétség) (Pondelíková, 2018). A színeket az érzet és tulajdonság alapján meleg (piros vagy vörös, sárga narancssárga) és hideg (kék, zöld, lila) színekre osztjuk. A színelmélet alapján megkülönböztetünk elsődleges vagy alapszíneket (sárga, kék, piros), másodlagos (lila, zöld, narancs - ezek az elsődleges színekből keverhetők ki), és harmadlagos színeket (kékeszöld, sárgászöld, pirosaslila, kékeslila stb. - egy elsődleges és egy másodlagos szín keverékéből jön létre). Az elsődleges hideg és meleg színek, a másodlagos hideg és meleg színekkel színkontrasztokat, úgynevezett komplementer színpárokat alkotnak (sárga-lila, narancs-kék, piros-zöld). A színértéket, tónust, színhatást és a szín minőséget egységes néven valőrnek nevezzük.

A művészek a különböző hangulatok létrehozására a szín értékeit használják föl. A sötét színek használata a kompozícióban a fény hiányára utal. Kulka szerint (2008) a szín a művészeti alkotás kompozíciójában betöltheti a következő funkciókat: tárgyi jelentés funkciója (a színek az információs tartalom hordozói), érzelmi funkció (színinger, színérzet, színpszichológiai jelentés), asszociációs funkció (utalás tárgyra vagy jelenségre), szimbolikus funkció (színszimbolika, asszociációs készségen keresztül utalás fogalmakra, különböző jelentésekre).

Felület

A fogalom egyaránt jeleni a síkfelületet és a háromdimenziós tárgyak felületét. A síkfelület alatt a képsíkot, a kép felületét értjük. A képsík vagy a kép felülete, maga a kompozíció tere. Ebben a térben helyezi el a művész a kompozíció elemeit. A háromdimenziós tárgyak felülete fontos szerepet játszik a minőség és az esztétikai összhatás szempontjából. Erre az összhatásra befolyással van a tárgy anyaga, és a felület textúrája. A felület fogalmát az ábrázoláson belül is használják. Például az egyiptomi emberábrázolás esetében (a fejet profilból, a szemet szemből, a mellkast szemből, az alsó végtagokat oldalról ábrázolták) a legjellemzőbb felületeket jelenítették meg a kompozícióban. Ezt nevezik az ábrázolás keretén belül a legnagyobb felület elvének. A festészetben a felületek méreteinek is jelentősége van. A nagy felületek stabilitást, egyensúly, nyugalmat sugallnak, míg a kisfelületek éppen ellenkezőleg hatnak a szemlélőre. A felület ugyanakkor hordozó is egyben, amely információkat tartalmaz.

Textúra

Textúra alatt a felület minőségét értjük, amely látás és tapintás útján érzékelhető, vagyis az észlelhetőség szempontjából lehet fizikai (észlelhető tapintás útján) vagy vizuális (csak látás útján észlelhető - szemcsés vagy raszteres kép a monitoron, vetített kép felületi minősége stb.). Minden háromdimenziós tárgy rendelkezik szerkezeti felépítéssel, felülettel, amely a textúra minősége alapján lehet lágy, durva, kemény, sima, szemcsés stb. A textúra a megjelenítés alapján lehet: valódi vagy implikált. Valódi textúráról akkor beszélünk, amikor a művész valóságosan hozza létre a felület textúráját, és tapintással érzékelhető (festékkel, vakolással a vásznon, a szobrászatban a felhasznált anyag minőségéből adódóan stb.). Implikált textúra alatt a síkfelületen létrehozott, textúrára való utalást értjük. A művész olyan módon hozza létre művészi technikák segítségével a síkfelületen különböző textúrák illúzióját, hogy az valóságosnak hat. A textúra eltérő funkcióval rendelkezik, mint a többi elem. Míg a vonalak és felület segítségével definiálható maga a tárgy kinézete, addig a textúra a szerkezet, az összetétel minőségére utal.

Tér

Az ember mindennapi tevékenysége az általa kialakított térben (humanizált tér) és a természetben (organikus tér) megy végbe. Más szempontból a tér olyan háromdimenziós környezet, amelyben tárgyak sokaságát találjuk. Az ember folyamatosan alakítja saját környezetét, házakat épít, utcákat hoz létre falvakon vagy városokon belül, földet művel, bútort vagy használati tárgyakat gyárt. Nagyon sok olyan művészeti ág, ipar van, amelynek az a feladata, hogy segítse ezeket a tevékenységeket, melyeket ún. téralakító művészetnek nevezzük. Ide tartozik például a külső- és belső építészet, kertművészet, tárgyalkotóművészetek, de gyakorlatilag minden művészeti ágazat hozzájárul valamilyen módon a környezet alakításához. Amennyiben elsősorban az "emberi térre" gondolunk, kiemelkedik ezek közül az építő művészet. Az építészet szempontjából a teret felosztjuk külső- és belső térre, melyekre külön téralakítási szabályok vonatkoznak. A művészi tevékenység alapján a teret három nagy csoportra oszthatjuk, mely lehet valóságos (téralakító művészeti ágazatok, szobrászat, kortárs művészet), nem valóságos vagy illúziószerű (festészet, grafika stb.), illetve virtuális tér (multimédia, digitális művészet, hálózatművészet stb.). A virtuális téren belül kétféle valóságot különböztetünk meg, amely összefüggésben van magával a teremtett térrel. Az egyik a kiterjesztett valóság (augmented reality), a másik a virtuális valóság (virtual reality).

A vizuális nyelvben a térre, mint kifejezést hordozó elemre gondolunk. Csanák szerint (2016, 24. oldal) "a tér az üres terület az objektumok felett, alatt vagy mellett, illetve az objektumok között keletkező terület. A tér meghatározza az objektumok alakját. A tér teszi a térbeli objektumokat háromdimenzióssá". A definíció alapján megkülönböztetünk pozitív és negatív teret. Pozitív térnek nevezzük azt a teret, amit az ábrázolt tárgy kitölt. Vagyis rajz esetében maga a lerajzolt tárgy, amely pontos körvonalakkal rendelkezik. Negatív térnek nevezzük az ábrázolt tárgy körüli (üres) területet. Tehát a művészeti ábrázolás szempontjából a térre, mint nem valóságos, illúziószerű térre gondolunk elsősorban. A tér illúzióját a síkban különböző ábrázolási eljárások segítségével lehet megvalósítani, ezért ezek megjelenítésére ábrázolási rendszert találtak ki úgy, mint a nézetre redukált ábrázolás, axonometrikus ábrázolás, perspektivikus ábrázolás, vetületi ábrázolás, több nézőpontú vagy kevert nézőpontú ábrázolás. A vizuális nevelésen belül a képi megjelenítésre legtöbbször a látszati szabadkézi perspektivikus rajzot alkalmazzák.

c) Kompozíciós alapelvek - a kompozíció képzőművészeti kifejezőeszközei: kontrasztok, mozgás, statikusság, dinamika, struktúra, nagyság, harmónia és diszharmónia, szimmetria, aszimmetria, ritmus, egyensúly, arány, perspektíva, aranymetszés stb. Tehát gyakorlatilag ide tartoznak a kompozíció elemei, amelyek valamilyen minőséget vagy kifejezést hordoznak magukban, ugyanakkor azok a kompozíciós alapelvek is, amely szabályok mentén a kompozíciós elemeket elrendezik. Bartko (1986) szerint "képzőművészeti kifejezőeszköznek nevezzük azokat az elemeket, eszközöket, amelyek segítségével a művész kifejezi önmagát".

Szakirodalmi hivatkozások jegyzéke

BARTKO, O., et al., 1986. Výtvarná príprava pre 1. a 2. ročník strednej umeleckopriemyselnej školy. Bratislava: Slovenské pedagogické nakladateľstvo.

BRILL, J. M., KIM, D., BRANCH. R. M. (2007): Visual Literacy Defined: The Results of a Delphi Study. [online] Define Visual Literacy Journal of Visual Literacy, 27, 1, 47-60. [cit. 2019-6-11]. Elérhető: https://www.aperture.org/wp-content/uploads/2013/05/vis-lit-data.pdf

CSANÁK, E., 2016. Művészeti elemek és alapelvek. [online] Elérhető: https://fliphtml5.com/uwcu/ssua

FÖLDVÁRI, M., 2015. Árnyékjelenségek. [online] Szín + Kommunikáció. [cit. 2020-4-22]. Elérhető: https://www.szinkommunikacio.hu/11_12.htm

KÁRPÁTI, A.,SIMON, T., 2018. Vizuális kommunikáció a tudomány közvetítésében. [online] Jel-Kép, Kommunikáció, közvélemény, média 2018/4. szám. [cit. 2019-3-21]. Elérhető: https://www.researchgate.net/publication/332509006_Vizualis_kommunikacioa_tudomanykozvetitesben

KULKA, J. 2008. Psychologie umění. Praha: Grada Publishing, a. s. ISBN 978-80-247-2329-7.

OROSZ, S., 2011. Vizuális kommunikáció, esztétika. [online] Egyetemi jegyzet Pdf. Gödöllő: Szent István Egyetem. . [cit. 2019-6-11]. Elérhető: https://docplayer.hu/1838352-Vizualis-kommunikacio-esztetika.html

PÁZMÁNY, Á., PERMAY, É., 2001. Látás és ábrázolás. Gimnázium I-III. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 963-19-1800-9

PONDELÍKOVÁ, R., 2015. Výtvarné techniky na rozvoj tvorivosti [online]. Bratislava: MPC [cit. 2019-1-24]. ISBN 978 80 565 1358 3. Elérhető: https://mpc-edu.sk/sites/default/files/publikacie/r_pondelikova_vytvarne_techniky_na_rozvoj_tvorivosti.pdf

PONDELÍKOVÁ, R., 2018. Metodické listy. Pre deti je dôležitá aj vizuálna gramotnosť. [online] Národná osveta 2/2018. Bratislava: Národné osvetové centrum [cit. 2019-1-24]. ISSN 1335-4515 Elérhető: https://www.nocka.sk/wp-content/uploads/2018/10/NO2-2018-ML-Opt.pdf

SIMON, T., 2018. A vizuális képességek diagnosztikus mérése 4-6. évfolyamban. [online] PhD értekezés. [letöltés ideje: 2020.4.16]. Szeged: Szegedi Tudományegyetem. Elérhető: https://doktori.bibl.u-szeged.hu/10005/1/simon_tunde_ertekezes_2018.pdf

STROHNER, J.,2018.Vizuális kultúra: kommunikáció és kép. [online] Neumann János Egyetem, Kecskemét. [letöltés ideje: 2020.4.16]. Pdf. dokumentum. Elérhető: https://pk.uni-neumann.hu/images/muhelyek/muveszeti_muhely/vizualis_neveles_strohner.pdf

ŠUPŠÁKOVÁ, B.,2015. Vizuálna gramotnosť. Brno: Tribun EU s.r.o. ISBN 978 802 630 9345

SZALONTAI, Gy., 1993. A vizuális közlőnyelv ábécéje. [online] Szeged: Szegedi Tudományegyetem Iskolakultúra Évf. 3, szám 3-4. . ISSN 1588-0818 [letöltés ideje: 2020.4.16]. Pdf. dokumentum. Elérhető: https://www.iskolakultura.hu/index.php/iskolakultura/article/view/28886

[1] szlovák szakirodalomból tükörfordítással keletkezett kifejezés, magyarországi szakirodalomban vizuális probléma fogalom alatt jelenik meg

[2] a szlovák szakirodalomban az anyag és alakzat kifejezéseket is használják, ez a fogalom nem azonos a magyar szakirodalmakban használt fogalmakkal. Az anyag és a forma több jelentéssíkkal rendelkezik, ezért célszerűnek tartom a plasztikus forma kifejezést használni ebben az esetben.