Művészi ábrázolás

Kulcsszavak: művészi ábrázolás, térábrázolás fajtái, perspektíva, vázlat, tanulmány, műszaki rajz, 

MŰVÉSZI ÁBRÁZOLÁS

Arisztotelész szerint "a művészet célja nem a dolgok külsejének, hanem belső jelentésüknek az ábrázolása". A görög művészet (konkrétan a görög szobrászat) a testek külső ábrázolását arra használta fel, hogy kifejezzék a belső tulajdonságokat, érzelmi életet, emberi nagyságot, erkölcsöt stb. Az elvont dolgokat, jelenségeket a vizualitás eszközeivel nem lehet ábrázolni, csupán kifejezni. Ábrázolni konkrét, tapintható, látható dolgokat szoktak a művészek. Ugyanakkor az ábrázolható valóságon keresztül kifejezhetnek elvont dolgokat is, ahogy arra az antik művészetben is törekedtek. Az ábrázolás fogalmat gyakran használják a rajz vagy a festészet választott témájával összekapcsolva is. Így beszélhetünk emberábrázolásról, akt-, táj- vagy csendélet ábrázolásáról stb. "Ábrázolásnak nevezzük a valóság tárgyainak, jelenségeinek, a közöttük lévő összefüggéseknek sémaszerű vagy részletes vizuális megjelenítését. Ide tartozik a rajz, kép, vázlat, jel, jelzések, szimbólumok" (Kislexikon, online)[1]. Általános elfogadott tény, hogy az ábrázolás a valóság tükrözésének legáltalánosabb módja. Az ábrázolási módok, eljárások segítségével rögzíthetőek, kifejezhetőek síkban a tér viszonyai, a tárgy formája, a tárgy és a tér kapcsolata stb. Az ábrázolás lehet nem művészi és művészi. A nem művészi ábrázolást emblematikus ábrázolásnak is nevezik, amelyhez olyan ábrázolási módok (ábrázolási sémák) tartoznak, mint a piktogram, ikon, szimbólum, diagram, grafikon stb. Ezek a nem művészi ábrázolási módok összefüggésben vannak a valósággal, tényszerűséggel és az ábrázoláson keresztül információt is hordoznak (gondoljunk például a vészkijáratot jelző táblára - lépcsőn lefelé haladó leegyszerűsített figura).

A művészi ábrázolás leegyszerűsítve abban tér el a nem művészi ábrázolástól, hogy a művészi ábrázolás folyamatára, módszereire esztétikai alapszabályok vonatkoznak, és meg kell felelniük különböző művészi elvárásoknak is. A másik legfontosabb különbség, hogy mindkét ábrázolási típusnak más a célja. A vizuális művészeti alkotásokkal kapcsolatban (a művek jellegéből adódóan) meg kell különböztetnünk két fogalmat: a művészi ábrázolást és a művészi kifejezést. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy míg a művészi ábrázolás a valóság vonatkoztatásában a külsőre, addig a művészi kifejezés a belsőre koncentrál. A művészi kifejezés arra törekszik, hogy a szemlélővel olyan összefüggéseket közöljön, amely sokszor a látható valóság mögött húzódik meg. Művészeti alkotásokra leegyszerűsítve művészi ábrázolásról beszélünk a látvány valóságos leírásával kapcsolatban: tájkép, csendélet, utcarészlet, portré stb. Az absztrakt alkotások (geometriai vagy lírai absztrakció), elvont művek esetében művészi kifejezésről beszélünk. Természetesen, ahogy azt fent is jeleztük, a művészileg ábrázolt valóságnak van kifejező ereje (gondoljunk Csontváry Magányos cédrus c. alkotására).

A művészeket mindig is foglalkoztatta, hogyan lehet hitelesen síkban ábrázolni a teret és a térben található tárgyak kiterjedését, térbeliségét, illetve ezek viszonyát. A probléma megoldására sokféle ábrázolási módszer létezik. A művész aszerint dönti el, hogy milyen ábrázolást fog alkalmazni, hogy "műveikkel tudati vagy látszati képnek akarnak-e megfelelni" (Pázmány, Permay, 2001, 68.oldal). A vizuális ábrázolás három alapvető fajtáját különböztetünk meg egymástól:

• jelenségszerű - látszati ábrázolás, képalkotás aszerint, amit szemünkkel látunk, érzékelünk. Megpróbáljuk kifejezni a perspektíva eszközeivel.
• geometrikus rajz - képalkotás valamilyen matematikai szabály szerint képsíkon, vetítéssel. Ezzel a területtel az ábrázoló geometria foglalkozik.
• művészi ábrázolás - már nemcsak a látványra összpontosítanak, hanem a jelenségek fő sajátosságainak kiemelésére is. Az impresszionistáknál a szín volt a fontos, mint a tárgyak alakja. A kubisták a belső tulajdonságokra, a tárgy térben elfoglalt szerepére törekedtek, ezért a látványt egyszerű elemekre bontották le. A művészi ábrázolás célja, hogy értelmünkre vagy érzelmünkre hasson.

A legismertebb ábrázolási módok a következők:

1. Legjellemzőbb nézetre redukált ábrázolás - "az ábrázolandó formák leegyszerűsített, karakteres képe alkotja a kompozíciót" (Pázmány, Permay, 2001, 68.oldal). Ez az ábrázolás jelzésszerű ábrázolásmódot jelent, ahol a tárgyak vagy alakok legjellemzőbb nézetét rajzolták vagy festették le. Ilyen példákat látunk az ősművészet barlangrajzain, vagy a bizánci mozaikokon.
2. Legnagyobb felület elve szerinti ábrázolás - ennél az ábrázolásmódnál a "legnagyobb felület elvét" érvényesítették, ami azt jelenti, hogy a legjellemzőbb felületeket rajzolták vagy festették meg egyszerre. A legismertebb példája ennek az egyiptomi művészet. Az emberábrázolás (fáraó) esetében a fejet oldalnézetből (az emberi szemet viszont szemből), a felső testet és a felső végtagokat szemből, az alsó végtagokat oldalnézetből ábrázolták. Ugyanilyen módon ábrázolták a teret is (Halastó, thébai sír, falfestmény).
3. Többnézetű vagy kevert nézőpontú ábrázolás - hasonló a fent leírt ábrázoláshoz, egyszerre mutatja be a különböző nézetű felületeket, azzal a különbséggel, hogy ennél az ábrázolásmódnál nem feltétel a legnagyobb felület elve. Ábrázolás közben gyakran váltanak nézőpontot. Ez az ábrázolási mód a kubista festészetre jellemző, de az ábrázoláson belüli nézőpontváltás megfigyelhető már a középkori falfestményeken is.
4. Vetületi ábrázolás - a műszaki rajz keretén belül a testek ábrázolására alkalmas ábrázolási mód. Ezt a szemléletet alkalmazzák a geometria oktatásánál is. "A műszaki rajzokon a tárgyak ábrázolása vetületekkel történik. A vetület a háromdimenziós tárgynak az ábrázoló geometriai szabályok alapján létrehozott kétdimenziós képe"[2]. Három vetület - elölnézet, felülnézet, oldalnézet - együttes alkalmazásával (a felületek vetítésével) ábrázolják a tárgyak térbeliségét. Ide tartozik a Monge-féle derékszögű vetületi ábrázolás is.
5. Axonometrikus ábrázolás - Az axonometrikus ábrázolást leggyakrabban az építészetben és a gépészetben (szemléltető rajzok) használják. A műszaki rajz egy fajtája. Az axonometrikus ábrázolás "teret érzékeltet, de párhuzamos egyenesekkel ábrázolja a testek, épületek párhuzamos éleit" (Pázmány, Permay, 2001, 68.oldal). Az axonometrikus ábrázolás módszerével a térbeli alakzatokról térhatású képet lehet készíteni. Az axonometria magyarul tengelyméretes ábrázolás. "Az axonometria nem vetítés, hanem a tengelyeken keletkező osztóviszonyok átmérése" (Árvainé et al., 2015).
6. Perspektivikus ábrázolás - A perspektivikus ábrázolásban a látásnak, nézőpontnak megfelelően ábrázoljuk a tárgyakat középpontos vetítési módszer segítségével. Ez a vetítési mód közelíti meg legjobban a szem által látott képet. A perspektivikus ábrázolás több típusát különböztetjük meg:

• Egy iránypontos perspektíva - Az egy iránypontos (frontális) perspektívánál a szemlélő szemben helyezkedik el a tárgy, a megfigyelt tér egyik lapjával. A tárgy egy homloklapja a transzfor­máció után a papír síkjával párhuzamos helyzetű, ily módon például egy épület homlokfala a képen méretarányosan látható, torzulás nélkül. Az erre merőle­ges egyenesek "távolban összefutni látszanak", így csak a harmadik irányban van rövidülés. Többnyire belső terek, folyosók vagy szűk utcák ábrázolására használjuk.
• Két iránypontos perspektíva - Két iránypontos perspektív ábrázolási rendszert akkor alkalmazunk, amikor az ábrázolandó alakzatot, teret alkotó egyenesek és síkok nem merőlegesek a képsíkra, ill. nem párhuzamosak vele. Egy épület esetében ez azt jelenti, hogy sem nem pont szemből, sem nem pont oldalról szemléljük, hanem olyan irányból, amihez az épületnek egy függőleges éle a hozzánk legközelebb eső része. A kétiránypontos perspektíva kiválóan alkalmas tárgyak, alakzatok, épülettömegek, utcarészletek, terek megjelenítésére. A műszaki gyakorlatban perspektív ábrázolás esetén a két iránypontos ábrázolás a legelterjedtebb.
• Három iránypontos perspektíva - A három iránypontos perspektívában a képsík dőlt helyzetű. (Az egy és két iránypontos perspektív rendszerek jellemzője, hogy a perspektív képet mindig egy függőleges síkon hoztuk létre). Két típusa van: Békaperspektíva - Az a centrális kép, mely akkor keletkezik, ha a nézőpont az ábrázolandó alakzathoz képest vagy nagyon alacsonyan vagy alatta található. Ekkor a vízszinteshez képest felfele szemlélünk. Madárperspektíva - Az a centrális kép, mely akkor keletkezik, ha a nézőpont az ábrázolandó alakzat fölött található. Ekkor a vízszinteshez képest lefele szemlélünk.[3]
• Levegőperspektíva - a perspektíva egy speciális változata, amelyet leggyakrabban a festészetben alkalmaznak, hogy kifejezzék az ábrázolt tér mélységérzetét. A perspektivikus élmény kifejezéséhez a színek tónusértékét használják föl. Tér- vagy tájábrázolás esetében a hátteret vagy a háttérben látható elemeket (hegy, domb, erdő, épületek stb.) halványabbnak festik meg, mint a többit. Minél messzebb van valami tőlünk a képsíkban, annál halványabb. Ezt az érzetet úgy is szokták fokozni, hogy a távolabb eső tárgyak lokálszínébe belekevernek egy kis kéket (az égbolt, levegő színérzete).

A perspektívának a fentieken kívül még két speciális változatát különböztetjük meg, amelyeknek főleg a fotózásban van jelentőségük: cilinder vagy hengeres perspektíva, gömb perspektíva.

1. Belső, szubjektív nézőpontú ábrázolás - ennek az ábrázolásmódnak a kiindulópontja az emberi lélek. A lelki élmények, víziók kifejezésére alkalmas. A hangsúly az ábrázolt elemek kompozícióba illesztésén van. Sok esetben álomszerű dolgokat ábrázolnak. Tehát ez alatt az ábrázolás alatt egy szubjektív nézőpontú megközelítést értünk. A szürrealista festőkre jellemző ez az ábrázolási mód.
2. Nézőpont vagy tárgy nélküli kifejezésmód - nem ábrázolási mód, mivel a kompozíció nem tartalmaz konkrét formát. Leggyakrabban absztrakt formákat alkalmaznak. Az ilyen jellegű alkotások kifejezőereje nem az ábrázolt valóságban, hanem az elvont formavilágban és színvilágukban van jelen.

Szakirodalmi jegyzék:

ÁRVAINÉ MOLNÁR, A., NAGYNÉ KONDOR, R., PAPP, I., PERGE, E., 2015. A térszemlélet fejlesztésének lehetőségei a műszaki képzés keretében. Digitális könyvtár. Elérhető: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_terszemlelet_fejlesztesenek_lehetosegei_a_muszaki_kepzes_kereteben/TF/stfjs703g.htm

BANAŠ, J. et al., 1989. Didaktika výtvarnej výchovy. Bratislava: Slovenské pedagogické nakladateľstvo. ISBN 80-08-00013-9.

BARTKO, O., MARČEKOVÁ, I., POVAŽANOVÁ, A., és VOJČÍKOVÁ, A., 2008. Výtvarná výchova s metodikou I. diel pre stredné pedagogické školy, pedagogické a sociálne akadémie, pedagogické a kultúrne akadémie. Bratislava: Slovenské pedagogické nakladateľstvo. ISBN 978 80 10 01566 5

GERO, Š., HUSÁR, J., és SOKOLOVÁ, K., 1997. Úvod do teórie výtvarnej kultúry. Banská Bystrica: PdF. ISBN 80-8055-075-1

PERGE, E., 20015. A térszemlélet fejlesztésének lehetőségei a műszaki képzés keretében. Digitális könyvtár. Elérhető: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_terszemlelet_fejlesztesenek_lehetosegei_a_muszaki_kepzes_kereteben/TF/stfjs824g.scorm

PÁZMÁNY, Á., PERMAY, É., 2001. Látás és ábrázolás, Gimnázium I-III. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 963 19 1800 9

Kislexikon. Elérhető: https://www.kislexikon.hu/abrazolas.html

Vetületi ábrázolás alapjai. Elérhető: https://slideplayer.hu/slide/2223666/

[1] Kislexikon. Elérhető: https://www.kislexikon.hu/abrazolas.html

[2] Vetületi ábrázolás alapjai. Elérhető: https://slideplayer.hu/slide/2223666/

[3] A perspektivikus ábrázolás három alaptípusának leírását (a, b és c pontok) Perge Erika, A térszemlélet fejlesztésének lehetőségei a műszaki képzés keretében c. jegyzetéből vettük át teljes egészében. A dokumentum elérhető: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_terszemlelet_fejlesztesenek_lehetosegei_a_muszaki_kepzes_kereteben/TF/stfjs824g.scorm